Pesti Srácok

Fontos fejlesztések indulnak a világörökségi Fertő-tájon

A Fertő-táj önálló turisztikai attrakcióvá válását segítő fejlesztések valósulnak meg jövő nyár közepéig 406 millió forint európai uniós támogatásból a világörökségi terület hat helyszínén.

MTI

Taschner Tamás, a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület ügyvezetője elmondta: a Fertő-táj ékkövei elnevezésű projekttől azt várják, hogy néhány éven belül több mint kilencezerrel nőjön a látogatók száma. A beruházás részeként a fertőszéplaki Széchenyi-kastélyban világörökségi központot hoznak létre. Kétszáz négyzetméteren egy olyan kiállítást terveznek, amely tíz állomáson keresztül mutatja be, hogy mitől egyedi a Fertő-táj. Szerepelnek majd benne a fertőrákosi és a fertőhomoki nemzetiségi kultúra ma is élő hagyományai, a mekszikópusztai természeti értékek és a fertőrákosi kőfejtő geológiai értékei is.

PestiSracok facebook image

A kiállítás interaktív lesz, a legmodernebb eszközökkel mutatják be a világörökségi értékeket. Mindemellett fejlesztik a kastély közelében a parkolót, és ajándékboltot is kialakítanak. A fertőhomoki Tájházban megújítják a kiállítást, ami a horvát nemzetiségi kultúrát mutatja be, a Sarródi Tájházban pedig egy régi típusú, de új építésű pajtát állítanak fel, amely egyfajta családbarát közösségi tér lesz, és foglalkozásoknak ad majd otthont.

A hegykői Mariska néni házában kerékpáros turisztikai központot alakítanak ki, a fertőbozi Gloriett kilátót és az oda vezető lépcsőt pedig felújítják. A több hektáron az út mentén elterülő, természetileg is védett hidegségi Papkertet rendbe teszik, sétautakat alakítanak ki, és felújítják az ott fakadó 14 forrás környezetét. Ez a terület egyfajta elvonulási, meditációs jellegű park lesz. A Papkertet egykor a papok használták zöldségek és egyéb élelmiszerek termesztésére.

A fejlesztésbe az egyesület bevonta az érintett önkormányzatokat, így biztosítható, hogy hosszú távon gazdaságilag fenntartható módon működjenek a látványosságok. Becslések szerint a térségbe évente mintegy százezer látogató érkezik. A fejlesztéssel egy olyan turisztikai terméket alakítanak ki, amely hozzájárul a Fertő tó körüli kínálat mennyiségi és minőségi emelkedéséhez, illetve a világörökségi címmel érintett osztrák településekkel való együttműködés erősítéséhez.

A Fertő tavat és az azt övező tájat, településeit magyar és osztrák oldalon 2001-ben vette fel az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO a világörökségi listára.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.