Pesti Srácok

Fonyód télen- nyáron: februárban kolbászfeszttel vár a város

Fonyód idén februárban ismét megmutatja, hogy télen-nyáron tökéletes úti cél a kisváros, a hónap elején szinte kolbászból lesz a kerítés, ugyanis február 2. és 4. között a városi sportcsarnokban kilencedik rendezik meg a Fonyódi Kolbászfesztivált.

A gasztronómiai és kulturális rendezvényt hagyományt teremtő céllal 2010-ben hívták életre szervezői. A debütáláson már több mint 50 csapat mutatta be az ínycsiklandó finomságaikat. Még a hazai kolbászcsászárság fellegváráról, Békéscsabáról is érkeztek szakértő kolbászkészítő mesterek, de a budapesti, szolnoki, sőt még a külhoni kolbásztöltő csapatok is ellátogattak a Balaton partra.

A rendezvény eddigi története során közel 400 csapat, baráti társaság, egyesület, önkormányzat, gyúrta és készítette a tekeredő kolbászokat a sportcsarnokban és izgult végig az eredményhirdetésen, hogy az arany, ezüst és bronz kategóriás díjak kihez fognak kerülni.

PestiSracok facebook image

Az évek során az esemény a téli Balaton legnagyobb gasztronómiai rendezvényévé vált, elismertségét tovább növelte az elmúlt években megrendezett Balatoni Kiemelt Üdülőkörzet Településeinek Kolbásztöltő Bajnoksága, amely osztatlan sikert aratott a résztvevő balatoni települések körében. Ezen felbuzdulva a 2018-es évben február 4-én 11:00 órakor ismét sor kerül a vetélkedésre.

A hosszan tekeredő kolbászokon és túlcsorduló pálinkákon kívül a program kiváló színvonalát még remek és szórakoztató előadások, néptánc és népzenei bemutatók, utcabál, mulatós műsor és koncertek garantálják. Fellép többek közt Csepregi Éva, a Republic, az Irigy Hónaljmirigy, a Kozmix valamint a Kerozin.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.