Pesti Srácok

Ismét A- listás világsztárok jönnek a Szigetre

Mások mellett Kendrick Lamar, Kygo, a Mumford & Sons, Liam Gallagher, a Bastille, a Kooks, a Gogol Bordello és a Clean Bandit is koncertet ad az idei Sziget fesztiválon, amelyet augusztus 8-tól 15-ig rendeznek.

MTI

A nagyszínpad egyik fő fellépője a 30 éves Kendrick Lamar, az elmúlt évek egyik legfelkapottabb amerikai rappere lesz, akinek Good Kid, M.A.A.D City (2012) és To Pimp A Butterly (2015) című anyaga is nagy siker lett; utóbbiért Lamar több Grammy-díjat is besöpört. Tavalyi, Damn című lemeze szintén listavezető lett az amerikai Billboard 200-as listán.

PestiSracok facebook image

Szintén a nagyszínpados főműsoridőbe készül Kygo. A norvég dj tavaly novemberben jelentette meg legújabb lemezét, a Kids in Love-ot, amelynek turnéjával érkezik Budapestre. Szintén nagy név a Mumford & Sons, amely már első albumával, a 2009-ben megjelent Sigh No More-ral megnyerte a legjobb új előadónak járó Grammy-díjat, második albuma turnéjával pedig világszerte arénákat töltött meg és került fesztiválok főműsoridejébe. A folkos és alternatív rock zenét játszó brit csapat 2013-ban már játszott Budapesten, a Petőfi Csarnokban.

Ugyancsak a nagyszínpadon lép fel a britpop egykori egyeduralkodója, az Oasis frontembere, Liam Gallagher, a brit Bastille, az indie pop, és az elektronikus zene elegyét játszó svéd Lykke Li, az elektroszvingben utazó, Magyarországon gyakran zenélő osztrák Parov Stelar, a brit indie gitárrock csapat, a Kooks, a dán énekesnő, MO, a hetvenes évekbeli rockzenét megidéző izlandi Kaleo vagy a szigetes nagyszínpad közönségét már többször megtáncoltatott amerikai Gogol Bordello. Tavalyi elmaradt koncertjét pótolja a brit Clean Bandit, jön a manchesteri Blossoms és az elektronikával gazdagon fűszerezett folkrock színtér ismert zenekara, a német Milky Chance is.

Az A38 színpadra érkezik a fiatal, tehetséges svéd Zara Larsson, a londoni alternatív rockegyüttes, a Wolf Alice, a szintén svéd elektro színtér izgalmas jelensége, a Little Dragon, az ambient popzenéjével ismertté vált amerikai Cigarettes After Sex. Ugyancsak itt lesz a buffalói rocktrió, a Goo Goo Dolls, a brit dalszerző-előadó Fink, a virtuóz blues és slide gitáros nagypapa, Seasick Steve. Az A38 nagysátorban lép fel még mások mellett a Nothing But Thieves, a Slaves, az Everything Everything, Lewis Capaldi, a Lemaitre, a La Femme, Alle Farben, Joe Goddard, a WhoMadeWho, a Shame vagy a francia elektronikus zenész, Perturbator.

Az Aréna fellépői között lesz az Above & Beyond, Ummet Ozcan, Sam Feldt, Jay Hardway és a Him, az Amszterdamból érkező dj duó.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.