Lédererné, mi van a kosárban, avagy kapzsiság, csábítás, gyilkosság - Szász János filmrendezővel beszélgettünk

Hol bukkant erre a réges-régi történetre?
Olyan mélyen azért nem volt eltemetve a sztori! Annyira nem, hogy korábban már én is készítettem róla filmet. Még főiskolás voltam, amikor kíváncsivá tett, honnét ered a régi pesti nóta: „Lédererné, mi van a kosárban? / Kodelkának keze, feje, lába...” Akkor rengeteget könyvtáraztam, felkutattam korabeli újságcikkeket, periratokat, és azok nyomán készült egy rövidfilm az 1925-ös darabolós gyilkosságról. Most ezt a témát gondoltam tovább.

Miért éppen most?
Azért, mert mostanában kicsit déjà vu-érzésem van: sok a hasonlóság a mai életünk, a mai társadalmunk és a korabeli világ között. Vannak erre utaló jelek, és úgy éreztem, erről beszélni kell, és erre most lehetőségem nyílt, hát most beszélek róla. Mindarról, ami körülvesz minket: a szűklátókörűségről, az ostobaságról, a brutalitásról, a kapzsiságról, egymás elárulásáról, kiárusításáról, az erkölcs megszűnéséről – és mindezek mögött ott a pénz, a pénz, a pénz. Ez nem specifikus magyar történet, a világunk ilyen.

A forgatókönyv mennyire hű az eredeti történethez?
A lényeget tekintve hűek maradtunk a valós sztorihoz, de vannak eltérések. Az eredeti történet például Budapesten játszódott, Lédererék Tölgyfa utcai lakásán és környékén, de a helyszínt mi átemeltük egy aprócska faluba. Néhány kisebb mozzanat is más dramaturgiát kapott, de a lényegen nem változtattunk. Ez a történet úgy tökéletes, ahogy van.

A film világpremierje tavaly októberben, Belgiumban, a genti filmfesztiválon volt, de csak most kerül a magyar mozikba. Gyakori, hogy egy filmet három hónappal hamarabb mutatnak be külföldön, mint idehaza?
Ez így esett, a filmet meghívták, mi pedig vittük. A genti nagyon fontos fesztivál, örültünk a meghívásnak, nem volt kérdés, hogy megyünk-e. A film azóta több külföldi találkozón is szerepelt, és mindenütt jó volt a fogadtatása, nemcsak Belgiumban, de például Izraelben, Haifában és a világ egyik legfontosabb operatőri fesztiválján, a Camerimage-on is. Január 25-én mutatkozik be a magyar mozikban, utána megy tovább, újabb fesztiválok jönnek, van, amiről tudok és van, amiről még én sem... De most a legfontosabb az itthoni bemutató.

A film néhány jelenettől eltekintve mindvégig fekete-fehér. Ezt a korhűség miatt tartotta fontosnak, vagy ennél többről van szó?
A fekete-fehér elemel a színes valóságtól. Kicsit megkönnyíti a befogadást, reálisabbá, de egyben absztraktabbá is teszi történetet. Könnyebb így elvonatkoztatni a látottaktól. A fekete-fehér eltávolít. Ha színes lenne, vagy realista módon lenne fölvéve, mint egy dogmafilm, sokkal nehezebb lenne elviselni a történetet. Azt hiszem, így sem könnyű nézni, de színesben elviselhetetlen lenne. Ezt a filmet nemcsak megcsinálni, de végignézni sem bírnám színesben.

Csak én éreztem úgy, mintha színdarabot látnék, vagy ez rendezői szándék volt?
Ezt eddig nem hallottam, de egyáltalán nem bánt, sőt, örülök, ha így gondolja. Végső soron három emberről szól a történet, arról, hogy ők, hárman mit kezdenek egymással; közöttük, körülöttük szövődik a dráma, velük történik minden. Igen, ez egy kamaradarab.

A film nemcsak leplezetlenül brutális, de a legmélyebb emberi érzelmek, vágyak és indulatok teljes univerzumát bejárja. Hogyan tud segíteni a rendező a színészeknek egy lelkileg ennyire megterhelő forgatás során?
Azt hiszem, ilyenkor a legfontosabb a nyíltság és a bizalom. Mindent megbeszélünk, nyíltan kérdezünk és vállalunk. És közben vigyázunk Dorkára, akinek mint nőnek, a legnehezebb volt a helyzete ebben a filmben. Hihetetlenül erős partneri kapcsolatban voltunk mindannyian, ide értve az operatőrt, Máthé Tibort is. Nagyon közeli, bizalmi helyzetből született ez a mozi.

Melyik jelenet okozta a legtöbb fejtörést? Melyik „készre főzése” volt a legnehezebb feladat?
Azoké, amelyek nem lettek olyan jók, mint a többi. Ilyenből van egy-kettő...

És a kimaradt jelenetek?
Vannak olyanok is, de azok nem fájnak, az ilyeneket örömmel szoktam kihagyni. Elengedem őket. Sajnálatból nem lehet filmet csinálni. Mindig előrefelé kell menni, és erősnek kell lenni.

Többször megakadt a szemem egy apróságon, ami bár jelentéktelennek tűnhet, mégsem hagy nyugodni. A film fókuszában álló húsüzem bejárata fölött áll egy – az auschwitzi kapura hajazó – tábla: Kodelka Ferencz Húsüzeme. Itt a Ferenc nem latin F-fel, hanem görög Φ-vel íródott. Ennek a betűnek és ennek a különös feliratnak van valamiféle mögöttes mondanivalója?
Nincs ilyen, higgye el, hogy nincs! Egyszerűen csak kaptam egy tervet, és úgy gondoltam, rendben, akkor legyen így. Nem kell minden mögött mély művészi meggondolást látni. Mindössze arról van szó, hogy sok kreatív ember együtt csinál egy filmet, mindenki beleadja a saját ötleteit, és hagyni kell létrejönni olyan dolgokat is, amelyekre például én magam nem is tudok magyarázatot adni. Fogalmam sincs, miért lett ilyen ez a felirat, de nem is kell mindent megmagyarázni. Én általában semmit sem szeretek megmagyarázni.

Vezető képen Hegedűs D.Géza látható a film egyik jelenetében