Pesti Srácok

Minisorozat készül A rózsa nevéből John Turturro főszereplésével

Nyolcrészes televíziós filmsorozat készül Umberto Eco világhírű könyvéből, A rózsa nevéből. A produkciót John Turturro főszereplésével 19 héten át forgatják a római Cinecitta Studiosban.

061.hu

Az 1980-ban megjelent regényből 1986-ben készült szintén nagy sikerű mozifilm Sean Connery főszereplésével. A történet szerint 1379-ben Baskerville-i Vilmos ferences szerzetes és fiatal kísérője, Adson von Melk felkeresnek egy észak-itáliai bencés kolostort az Appeninek magányos völgyeiben. Útjuk egyházi feladat, egy teológiai vitát kell előkészíteniük. Pápai legátusok és ferences szerzetesek között kell a világi hatalmi törekvések, a földi javak gyűjtése és a krisztusi szegénységi fogadalom figyelembevételével az egyház szerepének kérdését tisztázni.

PestiSracok facebook image

Mielőtt azonban az előkészületeket megkezdhetnék, néhány titokzatos haláleset bolygatja föl a kolostor nyugodt életét. William nyomozni kezd és a két látogató hamarosan felfedezi, hogy a közösségben az ájtatosság máza mögött titokzatos és gonosz dolgok történnek és a szerzetesek nem természetes halállal haltak meg.

A 2016-ban elhunyt Umberto Eco olasz író-filozófus első regénye volt A rózsa neve, mely a nyolcvanas évek legnagyobb regényszenzációja lett. A humor és a játékosság elemeit sem nélkülöző, többrétegű mű középkori köntösbe bújtatott, kosztümös bűnügyi regényként és filozófiai alkotásként egyaránt olvasható. A negyvenhét nyelvre lefordított könyv hibáit a szerző 2011-ben korrigálta és a latin idézeteket is lefordította.

A Tele München olasz partnerek közreműködésével készíti a sorozatot, ami várhatóan 26 millió euróba kerül.

Képforrás: MCrassus Art

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.