"Mintha az egész világon nem is volna hová menekülni, csak honnan" - Colson Whitehead A föld alatti vasút című regényéről
Colson Whitehead hatodik regényének, A föld alatti vasútnak az ötlete már az első könyve megjelenése után megfogalmazódott benne. A másfél évtizedes felkészülésnek meg is lett a gyümölcse, a mű National Book- és Pulitzer-díjas lett. A regény az 1800-as évek rabszolgatartó Amerikájában játszódik, főhőse egy tizenéves lány, aki harmadik generációs rabszolga egy georgiai ültetvényen.
TR - 061.hu
Tizenhat év. Colson Whitehead ez idő alatt megírt négy regényt és két nem fikciós művet, közben újra és újra eszébe jutott, hogy írni szeretne a szökött rabszolgákat segítő hálózatokról, főszereplője pedig egy fiatal férfi lesz. Sokáig úgy érezte, hogy nem készült fel eléggé ahhoz, hogy megfelelően dolgozza fel a témát, de végül mégis úgy döntött: ideje megírni azt a regényt, amitől a legjobban fél. A föld alatti vasút varázsa a valósággá változtatott kódnyelvben rejlik, a műfajok keveredésében: egy történelmi regény, ami tényekre épül, majd a tények közé beágyazza a föld alatti vasutat, annyira hihetően, hogy az olvasó elbizonytalanodik. Valóban egy föld alatti vasútvonal, állomásfőnökök és kalauzok segítették a rabszolgákat a szökésben?
Természetesen nem húzódik titkos vasútvonal Amerika alatt, a rabszolgák szökését segítő titkos hálózatot azonban valóban így nevezték – underground (föld alatti), mert titkos, és vasút, mert a hálózat tagjai a vonatozás szókincsét használták kódnyelvként egymás között. Ha sínpár nem is fut az új kontinens földje alatt, állomásfőnökök és kalauzok azonban valóban léteztek, feketék és fehérek, akik igyekeztek eljuttatni a rabszolgákat a déli pokolból északra, egy jobb élet reményében. „Azt akartam, hogy a georgiai rész a lehető legrealisztikusabb legyen. Mielőtt elkezdek játszani a valósággal és a történelemmel, nyíltan akartam beszélni. Valakinek, aki 2015-ben ír könyvet, amikor én írtam, elvárás, hogy pszichológiailag élethű legyen” - mondta el Whitehead egy interjúban.
A regény első felében megismerjük a főszereplőt, Corát, aki harmadik generációs rabszolga – nagyanyja egy rabszolgahajón érkezett Afrikából, és ugyanazon a georgiai ültetvényen halt meg, ahol most Cora próbál életben maradni. A lány cipeli anyja, Mabel emlékét is, akit az egyetlen rabszolgaként tartanak számon, akinek sikerült megszöknie. Cora teljesen egyedül van, árva, nincs, aki megvédje az ültetvény borzalmai elől. Amikor Caesar megkéri, hogy szökjön meg vele, először nemet mond...
„de hát minden rabszolga gondol erre. Reggel, napközben, éjjel. Álmodozik. És minden álom menekülés, még ha nem arról szól is.”
A helyzet azonban hamarosan tarthatatlanná válik, ezért kénytelen megbízni a fiúban, és nekivágni az útnak. „Cora az ültetvényen tárgy, ezért amikor elhagyja azt, az utazásának része az emberré válás.” - mondta el Whitehead.
Minden egyes utazás a föld alatti vasúton új államba viszi a főhőst, minden állam egy új világ, és mindben másfajta borzalmak várnak a feketékre. Dél-Karolina idillinek tűnő városkájában sötét titkok vannak a felszín alatt. Észak-Karolinában Cora hónapokig lakik egy apró lyukban a padlás felett, ahonnan végignézi, ahogy az állam a rabszolgaság eltörléseként megpróbálja kiírtani az összes rabszolgát, és mindenkit, aki segít nekik.
„Észak-Karolinában nem létezett a néger faj, csak a kötél végén.”
Tennesse-ben pedig sárgaláz és erdőtűz tombol.
„Mintha az egész világon nem is volna hová menekülni, csak honnan.”
A regény Cora útját a mellékszereplők rövid történeteivel töri meg, így megtudjuk, mit történik Ceasarral, vagy Cora anyjával, Mabellel. Megismerhetjük a rabszolgavadászt, aki a lányra vadászik különleges eltökéltséggel, mert meg akarja bosszulni Mabelt, az egyetlen rabszolgát, akit nem tudott elkapni.
„Amerika is önáltatás, a legnagyobb mind közül. A fehér faj azt hiszi, a szíve mélyéből hiszi, hogy joga van elvenni a földet. Indiánokat ölni. Háborúzni. Rabságba vetni testvéreit. Ennek a nemzetnek nem lenne szabad léteznie, ha volna igazság a világon, mert alapja a gyilkosság, a lopás, a kegyetlenség.”
A könyv nem a szenvedésről szól. Ugyan Corával együtt érezzük az összes korbácsütést, az igazságtalanságot, a kegyetlenséget, de a főhős nem adja meg magát, mindig képes tovább menni és tovább harcolni. A regény egyszerre megható és szórakoztató, bemutatja a történelem egy sötét időszakát, miközben megcsavarja a klasszikus formát és új utat nyit a műfaj jövőjében.
Vezető kép: Time/Jemal Countess; 21.szazadkiado.hu
