Pesti Srácok

Otromba hamisítványokat állítottak ki a genovai Modigliani-tárlaton

Egy kivételével hamisítvány volt a tavalyi genovai Modigliani-tárlaton lefoglalt összes alkotás - ismertette kedden a szakértői vizsgálat eredményét az olasz kikötőváros ügyészsége, amely egy toszkánai művészettörténész feljelentése nyomán még a kiállítás ideje alatt lefoglalt 21 kétes eredetű vásznat, a kiállított művek felét.

MTI

A vizsgálat szerint a lefoglalt festmények otromba hamisítványok mind a festéket, mind az ecsetkezelést illetően, a keretek pedig Kelet-Európából és az Egyesült Államokból származnak, vagyis egyáltalán nem köthetők Amedeo Modiglianihoz (1884-1920), az elnyújtott, hosszúkás emberalakjairól híres modernista festőhöz. A hamisítványokkal kapcsolatban három személy, köztük a tárlat kurátora, Rudy Chiappini ellen folyik nyomozás.

PestiSracok facebook image

A genovai Dózse-palota, ahol a március közepén nyílt kiállítást rendezték, csalás áldozatának mondja magát, és arra hivatkozik, hogy egy külső céget bízott meg a szervezéssel. Az ügyészségi vizsgálat nyomán a múzeum idő előtt bezárta júliusban kiállítást, és leszögezte, hogy jelentős anyagi és erkölcsi kár érte a botrány miatt.

A múzeum honlapja szerint a kiállításon szereplő alkotásokat olyan jelentős múzeumoktól vették kölcsön, mint a párizsi Musée de l'Orangérie, a Musée National Picasso, az antwerpeni Koninklijk Múzeum, a cambridge-i Fitzwilliam Múzeum, a milánói Brera Képtár, továbbá "rangos európai és amerikai gyűjteményektől".

A Dózse-palota hangsúlyozta, hogy a gyanúsítottak között szereplő kurátor, Chiappini "nemzetközi szintű tárlatok elismert szervezője", 20 éve vezeti a Luganói Művészeti Múzeumot. Szakértők szerint több, a toszkánai mesternek tulajdonított hamisítvány is forgalomban van.

Nagy botrányhoz vezetett három feltételezett Modigliani-szobor megtalálása 1984-ben. A művész szülővárosában, Livornóban egy csatornából kihalászott műveket neves szakértők eredetinek minősítették, ám később kiderült, hogy merő diákcsíny történt, amelynek kifejezett célja volt, hogy bolondját járassa a műkritikusokkal.

Fotó: tg24.sky.it

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.