Pesti Srácok

Vallettában ma kezdődnek az Európa Kulturális Fővárosa programok

A mai hivatalos megnyitóval veszi kezdetét az a több mint 400 program, amelyet Valletta, Málta fővárosa 2018-as Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozata keretében rendez meg.

MTI

Ez lesz "a legnagyobb ünnep", amelyet a sziget valaha látott - ígérte Jason Micallef, a Valletta 2018 program vezetője. A nyitóünnepségre mintegy 100 ezer embert várnak - ez óriási szám, hiszen az ország teljes lakossága mindössze 450 ezer fő. Rendezvényeket nemcsak Vallettában, hanem az egész szigeten tartanak. Valletta Európa legkisebb fővárosa. Különleges szépsége számos hollywoodi filmnek szolgáltatott hátteret, az UNESCO pedig 1980-ban felvette a világörökségi listára is. Amikor Valletta 2012-ben elnyerte a 2018-as EKF címet, a hatóságok úgy látták, elérkezett a tökéletes alkalom arra, hogy megmutassák a világnak a város szépségét.

PestiSracok facebook image

"Málta 1964-ben elért függetlensége óta példátlan mértékű befektetésekkel igyekeztük biztosítani a város megújítását" - mondta Micallef. 2013 óta több mint 50 millió eurót fordítottak a városra, amelyből 10 millió eurót a kulturális terület kapott. 2018 közepén ennek köszönhetően új művészeti múzeum nyílik Vallettában. Mintegy ezer helyi és nemzetközi művész járult hozzá Valletta 2018 programjához, amelynek keretében 400 programot terveztek. A zenei, színházi, művészeti és táncrendezvények különböző helyszíneken kapnak helyet, hogy a látogatók a város történelmi helyeit is megismerhessék.

Az egyik legkiemelkedőbb esemény a The Peagant of the Seas (A tengerek fesztiválja) című látványos hajóshow lesz júniusban a kikötőben - emelte ki Micallef. A szervezők szerint a 2018-as EKF-évnek köszönhetően várhatóan hét százalékkal növekszik az egyébként is egyre erősödő turizmus a szigeten. A Vallettát egyre gyakrabban érintő utasszállító luxushajókon is lehet jegyeket kapni a programsorozat rendezvényeire.

Kép: Wikipedia

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.