Pesti Srácok

"A színészet egyfajta terápia, mert a színpadon minden lehetsz" - Kamarás Ivánnal beszélgettünk

Jó hír Kamarás Iván rajongóinak, hogy a színművészt március 3-tól újra magyar produkcióban, a Csak színház és más semmi című, hat epizódból álló remek sorozat harmadik szériájában láthatjuk majd, a Duna Televízióban. Kamarás Ivánnal beszélgettük.

PZL - 061.hu

Hogy sikerült ráállni a Csak színház és más semmi produkció hullámhosszára, aminek a tematikája eléggé feminim...
Szerintem nincs olyan, hogy feminin tematika egy film esetében. A Csak színház egy Divinyi Réka és Goda Kriszta által kiválóan megírt romantikus komédia sorozat, remek karakterekkel. Örömmel dolgoztam benne.

PestiSracok facebook image

Ha egy sorozatnak van egyfajta humora, akkor bele tudod vinni a saját humorod? Figyelni kell, hogy a figurádat ne dobja le a Csak színháznak a családbarát univerzuma?
Kedvelem a sorozatot, tetszettek a poénok, a történet. Egy igazán jól megírt anyag, ahol remek kollegák játszanak. Arra néha van lehetőség, hogy egy-egy saját poén bennmaradjon, vagy néha az élet produkál ilyesmit, de a filmforgatás nem impró műfaj. Egységben kell gondolkodni, nem önmegvalósító oneman show ez. Aki pedig mindezt átlátja, az a rendező. A Csak színházat két baromi jó „kapitány” tartotta kézben: Miklauzic Bence és Orosz Dénes.

Fotó: Bara Szilvia

Számos sportban kipróbáltad magad, most is aktívan sportolsz. Hogyan segíti a sport a kreativitást?Az elmét mindenképpen tisztítja és minden értelemben része a jólérzem magam állapotnak.

Az nem merült fel benned, hogy a sport nemcsak a tested, de esetleg a alapkarakteredet is szálkásítja, azaz: elvesztesz valami finomságot, érzékenységet, ami azért kell a színházhoz….
Az nagy baj lenne, ha a finomság, érzékenység a külsőből indulna. Mindig figyeltem arra, hogy egyetlen olyan sportot se űzzek, amely jelentősen formálná a testem alapkarakterét. Jelenleg egyébként jógázom és úszom, karban tartom magam. Ez kötelességem egyébként. Van egy alapforma, és erre bármi rápakolható. Színészként ez természetes.

Fotó: Bara Szilvia

A Bombajó lemezen ügyesen közös nevezőre hoztad az adott kor elektronikai trendjét a vintage-poppal, de neked, aki nagy Bowie-rajongó vagy, nem hiányzik az, hogy a biztonsági játékok mellett valami meghökkentőt alkoss, mondjuk olyat, amivel Bowie 1972-ben zavarba hozta a művelt Nyugatot….
A Bombajót 1999-ben csináltuk, az akkor meglehetősen merész vállalkozás volt. Szerencsére nagyon jól fogadták, bár bőven benne volt a bukta esélye. Színészként abszolút nem gondolom, hogy a meghökkentés a cél, mamár ez úgyis a celebek eszköztárának legfőbb kelléke. Én maradok a minőségi munkáknál.

Fotó: Talabér Tamás

Erős a férfikarmád, ami nyílván előny, de talán nem minden szerepnél jó, ha egy színésznek úgymond erős a jelenléte. Meg lehet tanulni egy szerep kedvéért, hogy haloványabb legyen a figura?
Számos olyan szerepem volt, ahol tesze-tosza, szürke eminenciás voltam. Olyan vagyok, amit kérnek, ez a dolgom.

Többen állta már elő Sinatra műsorokkal. Mi az, amit te elő tudsz hozni a Sinatra dalokból, amit mások (pl. Sid Vicious) nem hoztak ki belőle…
Bevallom, nem néztem, hogy kinek milyen Sinatra koncert anyaga volt, én Sinatrát hallgattam. Nálam kb. tíz éve kezdődött ez a vonal, amikor a Volt öt évünk című előadást csináltuk Malek Andival a Müpában. Akkor jött a vágy, hogy csináljak egy Sinatra és kortársai- koncertet, nagyon szerettem már akkor is ezeket a dalokat. Akkor a feledés homályába merült az ötlet, és kb. 2 évvel ezelőtt a menedzserem, Stern Éva kérdezte meg, hogy nem akarok-e ilyesmit. Akartam, de nagyon! 2016-ban debütáltunk vele, Idegenek az éjszakában címmel, a Budapesti Nyári Fesztiválon, először csak egyszeri kísérletként. De aztán akkora siker lett, hogy lassan bejárjuk vele az egész országot. Gitározom és énekelek, remek zenészekkel, és sztorizgatok is a dalok között. Itt nem színészként vagyok jelen, valóban én vagyok a színpadon, a szövegek imprók, semmi nincs megírva. Tényleg valódi koncertélményt kap a néző, nagyon szeretem csinálni. Már próbálunk a tavaszi koncertekre, most is onnan jövök. Mielőtt megkérdezed, a kihagyhatatlan klasszikusokat, mint a My Way, a Fly Me To The Moon és a címadó Strangers In The Night is elhangzik mindig.

Jellemző volt rád az egyfajta különc habitius. Mikorra tanultad meg azt a fegyelmet, hogy nem ellenkeztél mondjuk a rendezővel, kollégákkal?
Sosem ellenkeztem velük. A színészet alkalmazott művészet, egy hierarchikus rendszer része a színész. Aki lázadásmániás ne válassza ezt a szakmát.

Amikor karaktert találsz ki, formálsz, akkor van, hogy beleviszed a figurába azt, ami éppen foglalkoztat… vagy éppen izgatott valakinek a játéka, és azt akartad felülírni, beletenni. Szóval, vannak olyan figuráid, amik szuverén módon – kicsit titkosan is talán – de inkább jobban fejeztek ki téged az adott térben és időben, mint azt, amit a darab vagy a rendező megkívánt?
A színészet egyfajta terápia, mert ott minden lehetsz. Nyilván minden szerepben benne vagyok én is, illetve a szerep idejére, a karakter én vagyok. Meg az állam is (nevet).

Vezető kép: Császár Bálint

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.