Pesti Srácok

A kávéé lesz a főszerep a hétvégén a belvárosi Akváriumban

Március első hétvégéjén kávéillat lengi be az V. kerületi Erzsébet teret, ugyanis az Akvárium Klub ad otthont a Kávébár Bazár rendezvénynek, ahol a kávézás szerelmesei harminc kiállító termékeit – kávékat, teákat, borokat, párlatokat, és egyéb italkülönlegességeket – kóstolhatnak meg. Hazai mikropörkölők és jól ismert márkák egyaránt megjelennek a kávésok között, a világ legjobb termőterületeiről érkező tételeket kóstolhatunk, és persze vásárolni is lehet majd a standoknál. A belváros legnyüzsgőbb terét biztosan betölti majd a kávéillat, hiszen a teljes házban, vagyis négy teremben lesznek programok és kóstolók.

061.HU

A két nap során három országos bajnokság zajlik: a baristák a Magyar Barista Bajnokságon mérhetik össze tudásukat vasárnap, s a nyertes képviseli hazánkat az amszterdami világdöntőn. A nem hivatásos kávérajongók versenye, az Amatőr Magyar Barista Bajnokság szombaton várja az érdeklődőket, és vasárnap lesz a Magyar Sommelier Bajnokság nyilvános döntője is a rendezvény társhelyszínén, a Gerbeaud Házban. Természetesen nemcsak versenyek, hanem érdekes előadások, bemutatók, vezetett kóstolók is színesítik a KávéBár-hétvégét, és az idén 160 éves Gerbeaud desszertkülönlegességekkel is készül.

PestiSracok facebook image

A kiállítók:

KÁVÉ

Black Sheep Coffee&Micro Roastery, Blue Bird Café, Bruberi Coffee&Bakery, By Beans Coffee, Caffé Vergnano, Carraro Caffé, Casino Mocca, Coffee 42, Goosebumps.Coffee-Modbar, Kávétársaság, My Little Brew Bar, La Marzocco, Lucky Cap Micro Roastery, Caffé Perté

BOR/PÁRLAT

Agárdi Pálinkafőzde, Barside, DLB, IC, MONIN, Petrény Pincészet, Törley Pincészet, Vedrenne Hungary, Whiskeynet

Programok:

MÁRCIUS 3., SZOMBAT

KIS HALL

12:00–18:00: Magyar Amatőr Barista Bajnokság

NAGY HALL

12:00–16:00 Magyar Barista Bajnokság nyilvános felkészítőnap

16:00–16:30 A BÁNYAI sztori - kávéfarmtúrán Costa Ricában

17:00–18:00 Hungarian Barista Leage döntő

VOLT LOKÁL

12:00–18:00 KávéBár Fórum: szakmai előadások, italbemutatók, vezetett kóstolók: buborékok, rumok, whiskey-k, újgenerációs koktélok és bárépítés, idős puer teák és kínai teakultúra

  • Trendek a bárvilágban
  • A bárok sokszínű világa (Hogyan válasszuk ki a bárt,
    ahol jól érezzük magunkat?)
  • After-bar (Élet a bár után)
  • Hogyan tűnjünk ki a az egyre bővülő bárok sokaságából?
    (Tematikus bárok)
  • Kommunikáció a pulton innen és túl
  • Hogy versenyezzünk? Hogy készüljünk?
    (Szakmai workshop a Magyar Koktél és Flair Bajnokságról)

MÁRCIUS 4., VASÁRNAP

KIS HALL

12:00–17:00: Kávéfórum, cup tasting bemutatók: trendek itthon és külföldön, hazai pörkölők cuppingja, külföldi pörkölők cuppingja, indonéz kávék bemutatója és cuppingja

NAGY HALL

12:00–18:00: Magyar Barista Bajnokság

VOLT LOKÁL

12:00–18:00: BárBeszéd – szakmai bárkonferencia és bemutatók

(részletes program február 15-től)

Gerbeaud Ház

11:00 – 15:00 Magyar Sommelier Bajnokság döntője

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/ 061.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.