Pesti Srácok

Ma kezdődik a 4. Magyar Filmhét

Szabó István 1979-ben készült Bizalom című filmjének digitalizált és felújított változatának vetítésével veszi kezdetét szerdán a 4. Magyar Filmhét a budapesti Corvin moziban. Az Oscar- és Kossuth-díjjal, valamint a nemzet művésze címmel is elismert alkotót a Bizalom operatőre, Koltai Lajos fogja köszönteni.

MTI

A filmhéten idén 150 alkotást láthat a közönség, köztük olyan dokumentumfilmeket, tévéfilmeket, kisjátékfilmet és animációkat is, amelyeket korábban csak a televízió sugárzott. A vetítésekre a közönség kedvezményes áron válthat jegyet.

PestiSracok facebook image

Az idei versenyprogramban öt kategóriában összesen 131 alkotás, 18 tavaly bemutatott nagyjátékfilm, 59 dokumentumfilm, 4 tévéfilm, 21 kisjátékfilm, és 29 animáció szerepel. A Magyar Filmdíjak jelöltjeit vasárnap jelentik be a mustra Facebook oldalán. Az ünnepélyes átadógálát idén nem közvetlenül a filmhét után, hanem később, március 11-én rendezik meg. A Magyar Filmdíjakra nevezett munkák közül a filmakadémia tagjaitól legtöbb szavazatot kapott alkotások és alkotók összesen 23 kategóriában versenyeznek majd.

Az eseményt a Magyar Filmakadémia Egyesület szervezi, a Magyar Nemzeti Filmalap és az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa támogatásával.

Fotó: filmhet.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.