Pesti Srácok

Ma kezdődik a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat

Ma kezdődik a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat, amely több száz helyszínen kínál programokat Helyben van a sokszínűség mottóval csütörtöktől vasárnapig.

MTI

Az idén először három kiemelt helyszíne is lesz a rendezvénynek: február 2-án Budakeszin indul útjára a Kultúrházak éjjel-nappal, szombaton a nagyvárosok közül Székesfehérvár lesz a figyelem középpontjában, a kistelepülések közül pedig Hidasnémeti élvez kiemelt figyelmet február 4-én.

PestiSracok facebook image

Ebben az évben a Helyben van a sokszínűség szlogennel a szervezők arra akarják ösztönözni a résztvevő intézményeket, hogy minél szélesebb programkínálattal készüljenek, ezzel ráirányítva a figyelmet a helyben lévő kulturális értékekre és a művelődési intézmények helyi társadalomban betöltött közösségépítő munkájára.

Idén a hagyományos táncházak, népzenei és néptánc-találkozók, farsangi programok mellett várhatóan az egyik leglátványosabb produkció a kínai festészet remekeit megidéző kínai táncelőadás lesz Százhalombattán. A Lehet-e játék a technika kérdést a pécsi Lego-robotprogramozás és a kecskeméti rajz- és animációs filmiskola műhelyfoglalkozása válaszolja meg, a közösségi programok iránt érdeklődőket pedig kincskereső játékokra, römi versenyre, bridzspartyra, pingpong maratonra és csocsó bajnokságra is várják. Lesz például "művházi ottalvós buli" Balatonkenesén, Székesfehérváron és Vokányban, a vizuális élmények iránt érdeklődőket pedig a pécsi KépRegények Fényjátékára várják.

A családok évéhez kapcsolódva a sorozat szombati napján három kiválasztott művelődési házban úgynevezett fordított napot tartanak majd, melynek során a szülők is kipróbálhatják azokat a tevékenységeket, amelyekben a gyermekeik vesznek részt év közben. A programsorozat keretében Zala megyében a farsangi népszokásokat idézik fel, a művelődési házak nyitott műhelyfoglalkozásokra, a söjtöri Deák Ferenc Emlékházban pedig rendhagyó éjszakai tárlatvezetésre várják a látogatókat a hétvégén.

A szervezők ebben az évben is meghirdették a közművelődési intézményeknek szóló pályázataikat, amelyekről a rendezvény holnapján lehet tájékozódni. A Kultúrházak éjjel-nappal Facebook oldalán meghirdetett szelfiversenyre a látogatók a kedvenc művelődési házuk előtt készült fotóikkal nevezhetnek. A tizenkettedik alkalommal megvalósuló országos rendezvényhez magyarországi és határon túli művelődési intézmények csatlakozhattak. Az országos kínálatról a www.kulturhazak.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.