Pesti Srácok

Teljesen felújítják II. Rákóczi Ferenc szülőházát Borsiban

Teljesen felújítják II. Rákóczi Ferenc szülőházát Borsiban

A magyar kormány támogatásából két ütemben, összesen mintegy 1,6 milliárd forintból teljesen megújul II. Rákóczi Ferenc szülőháza, a Felvidéken található borsi kastély - jelentette be a helyszínen Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára szerdán.

MTI

Mint elmondta, a magyar kormány - elfogadva a Teleki László Alapítvány javaslatát - arról döntött, hogy 800 millió forintot biztosít az építkezés első ütemére, amely még az idén meg is valósulhat. Ugyan a részletes tervek kidolgozása még zajlik, de reményeik szerint ebből az összegből a külső homlokzati rekonstrukciót, a tető felújítását, a nyílászárók beépítését tudják elvégezni, valamint szerkezetkész állapotban az épületgépészet kiépítése is megtörténhet - közölte. Hozzátette: a második ütemben várható az épület teljes belső megújítása, valamint olyan funkciókkal szeretnék ellátni a kastélyt, amelyek a látogathatóság mellett a turisztikai hasznosítást is lehetővé teszik. Példaként említette vendéglátóhely üzemeltetését vagy szálláslehetőség kialakítását.

Latorcai Csaba emlékeztetett arra, hogy évtizedekkel ezelőtt, valamint a második világháborút megelőző időszakban történtek olyan fejlesztések is az ingatlanon, amelyek nem voltak részei az eredeti kastélynak, de mégis értékesek olyan szempontból, hogy idegenforgalmi hasznosítással elősegíthetik a borsi Rákóczi-kastély önfenntartó működését. A helyettes államtitkár hangsúlyozta: elsődleges cél a kulturális, történelmi értékek bemutatása, de mégis biztosítani kell a lehetőséget a nonprofit jellegű üzemeltetésre is. Hozzátette: ezek a gondolatok ösztönözték a Teleki Alapítványt arra, hogy a borsi önkormányzattal közösen hozzanak létre egy nonprofit szervezetet, amely a projekt gazdája lesz, vagyis ők valósítják meg a beruházás mindkét ütemét, amelynek tervezett befejezési határideje 2020.

Újságírói kérdésre válaszolva Latorcai Csaba elmondta: a második ütemre ugyancsak 800 millió forint körüli összeget tervez a magyar kormány, de a részletes tervek után derül ki, ez a támogatás valójában mennyi lesz, szükség esetén akár nőhet is. Varga Anna Tünde, Borsi polgármestere a sajtótájékoztató után k elmondta: a II. Rákóczi Ferenc Nonprofit Szervezet alakuló ülését szerdán tartották meg, amelynek elnöke az eseményen szintén részt vevő Diószegi László, a Teleki Alapítvány igazgatója lett. Hozzátette: úgy tervezik, hogy a későbbi működtetést is a nonprofit szervezet végzi majd. Reményeik szerint a beruházás eredményeként legalább 15 munkahelyet tudnak teremteni Borsiban.

PestiSracok facebook image

Kép: Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára (b) beszél, mellette Diószegi László, a Teleki Alapítvány igazgatója II. Rákóczi Ferenc szülőháza, a ma Szlovákiában található borsi kastély felújításáról tartott sajtótájékoztatón Borsiban. MTI Fotó: Balázs Attila

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.