Pesti Srácok

Zaklatási ügyek miatt elutasítottak több filmet a Berlinale szervezői

Zaklatási ügyek miatt elutasítottak több filmet a Berlinale szervezői

Nem válogattak be a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) programjába több filmet, mert kiderült, hogy az alkotók között vannak szexuális zaklatási ügyekben érintett filmesek.

MTI

Dieter Kosslick fesztiváligazgató pénteken Berlinben egy sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy a Berlinalén is fontos téma lesz mindaz, amire a nemi erőszakkal és zaklatással vádolt amerikai producer, Harvey Weinstein körül tavaly kirobban botrány nyomán indult MeToo mozgalom rámutat, és a Weinstein-botrány a február 15-én kezdődő fesztivál programját is átalakította.

PestiSracok facebook image

A szervezők találkoztak több filmmel, amelyeket szívesen műsorra tűztek volna, de a tavaly október óta tartó botrányban nyilvánosságra került, hogy készítőik között vannak, akik "a problémához tartoznak" - fogalmazott. Az érintettek nevét nem árulta el és a filmekről is csak annyit közölt, hogy ötnél kevesebb alkotásról van szó. Ezek azok a filmek, amelyekről biztosan tudható az érintettség, arról viszont semmit sem tudni, hogy vannak-e további érintettek a fesztivál programjába végül beválogatott filmek készítői között - mondta Dieter Kosslick.

Szerinte a Weinstein-botrány és a MeToo mozgalom révén előkerült kérdések közül művészetelméleti értelemben az a legnagyobb, hogy lehet-e egymástól függetlenül kezelni alkotót és alkotást. Mint mondta, még nincs határozott véleménye, és az eddigi esetekben rendre úgy döntöttek, hogy nem mutatnak be egy adott filmet valamely alkotójának kifogásolható, vagy akár jogszabályba ütköző tevékenysége miatt.

Azonban akár szét is lehet választani és lehet külön-külön értékelni egy művész tevékenységét és a művészetét, így akár az is elképzelhető, hogy ha új film lenne, akkor a Weinstein-botrány ellenére is beválogatnák a versenyfilmek közé a szexuális visszaélés miatt elítélt Roman Polanski Szellemíró című munkáját, amely 2010-ben szerepelt a fesztiválon - tette hozzá. Számos remeket kellene kitörölni a művészettörténetből, ha nem lehetne az alkotótól elvonatkoztatva szemlélni egy műalkotást - jegyezte meg Dieter Kosslick.

Azzal kapcsolatban, hogy tavaly 79 filmrendező egy kiáltványban a Berlinale szerkezetének megújítását követelte és átláthatóságot sürgetett a következő fesztiváligazgató kiválasztásában, Dieter Kosslick elmondta, hogy a többség már elhatárolódott a kiáltványtól, így már alig húszan maradtak. "A sajtóban ugyan nincs szó róla, de ezzel a kis csoporttal szemben ezerszámra dolgoznak emberek a német filmszakmában, akik elégedettek a fesztivállal" - jegyezte meg az igazgató.

"Nem hiszem, hogy az idei lesz az utolsó előtti Berlinalém" - mondta Dieter Kosslick, akinek 2019-ben jár le fesztiváligazgatói szerződése.

A tizenegy napos fesztivál teljes programját február 6-án ismertetik.

fotó: variety.com

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.