Pesti Srácok

Április elsején újranyit a Vasúttörténeti Park

Április 1-jétől egészen október végéig várja a látogatókat Európa legnagyobb interaktív vasúti élményparkja, a Vasúttörténeti Park, ahol az újranyitást követő napon, húsvéthétfőn nyuszikeresésen, számtalan kézműves- és hagyományőrző programon, koncerten és bábelőadáson is részt vehetnek az érdeklődők.

MTI

A rendezvényen lehetőség lesz tojást festeni, nemezelni, gyertyát önteni vagy húsvéti kosarat fonni, amelybe később a csoki vagy festett tojások kerülhetnek. A gyerekeket állatsimogatóval is várják, ahol megismerhetik a háztáji kis- és nagyállatokat. Azok a gyerekek pedig, akik az összes nyúlrejtekhelyet megtalálják, és begyűjtik a pecséteket, ajándékokat is kapnak. A húsvéti ünnepséget gyerekekből álló fúvószenekar nyitja meg, a nap végéig kitartó jó hangulatról pedig a Katáng zenekar koncertje, az Ákom-Bákom bábszínház előadása, valamint hagyományőrző néptáncbemutató és egy bűvészshow gondoskodik. Mindezek mellett persze lehetőség lesz kipróbálni a népszerű hajtányozást, a kerti vasutazást, a lóvasutat és a sínautót is, de nagy mozdonyon is lehet majd utazni.

PestiSracok facebook image

Kép: Vasúttal? Természetesen! blog

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.