Pesti Srácok

Bach Mindenkinek: több mint 2000 zenész ünnepli a zeneszerzőt hazánkban

Bach Mindenkinek: több mint 2000 zenész ünnepli a zeneszerzőt hazánkban

Országszerte 32 település több mint 100 helyszínén, 300 programmal és mintegy 2000 fellépő közreműködésével ünneplik Johann Sebastian Bach születésének évfordulóját március 21. és 25. között a Bach Mindenkinek Fesztiválon.

MTI

A Bach in the Subways nemzetközi programot egy New York-i csellista, Dale Henderson indította útjára 2010-ben azzal a céllal, hogy növelje a klasszikus zene iránti általános érdeklődést - idézte fel Kovács Zalán tubaművész, a fesztivál alapító igazgatója az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

PestiSracok facebook image

Azóta minden év márciusában, Johann Sebastian Bach születésnapja környékén világszerte kiváló muzsikusok ünneplik a zeneszerzőt ingyenes koncerteket adva nyilvános helyeken - fűzte hozzá. A szervező elmondta, hogy az programsorozat nyitókoncertjét Budapesten március 20-án a Budapest Music Centerben rendezik meg, ahol a Készenléti Rendőrség Zenekara szólaltatja meg Bach műveit, majd átadják a fesztivál.

Emellett lesz Énekeljünk együtt! címmel közös koráléneklés a budapesti Kálvin téren, Hegedűs D. Géza színművész Bachtól származó és Bachról szóló verseket ad elő hárfa- és tubakísérettel a Lóvasút Kulturális és Rendezvény Központban, Kaposváron aikidóbemutatót tartanak Bach muzsikájára, flashombot rendeznek a Miskolc Plázában, Szentendrén pedig a HÉV-állomáson Bach az aluljáróban címmel ad koncertet a Musica Beata Kórus és Musicantus Leánykara. Mindezek mellett határon túl is több városban rendeznek ingyenes Bach-koncerteket. "Fontos, hogy lebontsuk a koncerttermek falait és egy átjárót képezzünk a színpad és a közönség között" - fűzte hozzá Kovács Zalán.

Vezető képen: Bach mindenkinek: Budapesten Astoria aluljáró 2016- Fotó: Horváth Péter Gyula/ 061.HU

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.