Pesti Srácok

Együtt izgulhatunk ma késő este a következő magyar Oscarért

Ma este (közép-európai idő szerint holnap hajnalban) adják át 90. alkalommal az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) díjait Hollywoodban. A legjobb idegen nyelvű film kategóriában Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása is esélyes az Oscarra.

MTI

A legtöbb, 13 kategóriában Guillermo del Toro A víz érintése című fantáziafilmje kapott Oscar-jelölést. Ezt a produkciót tartják a szakértők a legnagyobb esélyesnek a legjobb film és rendezés díjára. A háromórás élő televíziós közvetítés házigazdája a tavalyi év után idén is Jimmy Kimmel lesz. A népszerű műsorvezető biztos, hogy reagál majd a Hollywoodot megrázó szexuális zaklatási botrányokra és az áldozatokért kiálló MeToo-kampányra.

PestiSracok facebook image

A MeToo szervezői már jelezték: nem tartják lényegesnek, hogy a gála vörös szőnyegén vonuló sztárok fekete ruhában tanúsítsák szolidaritásukat az áldozatokkal, fontosabbnak érzik a tetteket, és azt tervezik, hogy inkább a műsorban szentelnek egy pillanatot a közös kiállásnak.

A 90. Oscar-gála mini jubileum is lesz, az este folyamán visszaemlékezésekre lehet számítani - mondta Dudás Viktor filmszakértő vasárnap az M1 aktuális csatornán. Szerinte a gálaesten visszaidézik a 90 év nagy pillanatait. Dudás Viktor elmondta, hogy a színpadképen idén is Swarovski kristályt használnak; a résztvevők hatvan különböző étel és több mint 30 desszert közül választhatnak, az ételek díszítéshez aranyat is használnak.

A filmszakértő kitért arra, hogy átalakították a borítékok tipográfiáját a tavalyihoz hasonló bakik elkerülése érdekében. A versenyben lévő idegen nyelvű filmekkel kapcsolatban elmondta, hogy a chilei alkotást (Egy fantasztikus nő) sokan favorizálják, de szerinte filmszakmailag a magyar film, a Testről és lélekről a legerősebb, amely a világ minden részén érthető szimbólummal beszél a szerelemről.

A Los Angeles-i Dolby Színházban rendezett Oscar-gálát világszerte 225 országban és térségben közvetítik, Magyarországon a Duna Televízióban látható az élő adás.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.