Erőszakik, avagy bosszúvágy és vezeklés – A Bosszúvágy című filmről
Negyvennégy évvel a Michael Winner-féle Bosszúvágy bemutatója után elkészült a revansmozi remake-je. Hogy ez szentségtörés lenne? Nos, már az 1974-es filmnek is készült négy újabb epizódja, igazán azok voltak fölösleges körök. Viszont a 2017-es számonkérőszék már egy izgalmas kreatív gesztus volt, de persze attól még egy profi B-film maradt.
PZL – 061.hu
A bosszú a filmtörténet és az irodalom egyik kenőanyaga, maga a Bosszúvágy pedig nem más, mint a revans lecsupaszítása, aminek az egyik első és kimondottan radikális megnyilvánulása éppen a Charles Bronson főszereplésével készült film volt. Az 1974-es sötét tónusú látomásnak egyéb popkulturális vonzatai is vannak, a Herbie Hancock Dead Wish vinylje is komoly karriert futott be azoknál, akiknél folyton kileng a cool barométer. Arról nem beszélve, hogy ebben a filmben debütált Jeff Goldblum, tudják, ő az az erőszakos fickó, aki Paul lányát fellációra kényszeríti. De szintén ebben a moziban tűnt fel Denzel Washington is, aki annyira kezdő volt még, hogy a nevét sem írták ki a stáblistára. A 2017-es remake-nek hoznia kellett a védjegy értékű nyers erőszakosságot, azt, ami 1974-ben valósággal sokkolta az amerikai társadalmat.
Képzeljük el, milyen hatást válthatott ki a hetvenes évek első felében a nézőkből az az elhíresült erőszakos jelenet, amikor is Paul (Charles Bronson) lányának összegrafittizik a fenekét piros festékkel, majd arra kényszerítik, hogy orálisan elégítse ki a Goldblum által alakított betörőt. Kétségtelen, hogy a 2017-es film nem tudja visszaadni a szétgrafittizett New York bűnös, mégis szinte költői atmoszféráját, azt a légkört, ami megkopott, színes képkockákról köszön vissza a legveszélyesebb városról készített dokumentumfilmeken, és a Taschen albumokban, ráadásul a Herbie Hancock zenéje szinte líraivá teszi a városi bűnös város neonfényben és vérben úszó utcaképeit. A 2017-es moziból pont ez a megemelés hiányzik, de ennek ellenére is működik. Igazi B-film, amelyben nincs meg ugyan a hetvenes évek funky-town metafizikája, de végre kaptunk egy lényegre törő, precízen kiszámított kb. 100 perces filmet, ami az, ami.
A chicagói sebészorvos, Dr. Paul Kersey (Bruce Willis) tisztes családapa, aki éli a középosztálybeliek szorgos, mégis örömteli életét, akinek úgy néz ki, hogy minden sikerült. A lányát (Camila Morrone) felvették egy elit egyetemre, húsz év után is boldog házasságban él szexi és odaadó nejével (Elisabeth Shue). Igaz, ezért sokat is dolgozik, hiszen sebész, sokszor ügyel éjszaka is, és van fogalma arról, hogy milyen az élet a kertvároson túl, hiszen naponta hoznak be lőtt sebekkel bűnösöket és áldozatokat. Persze, ha a gondosan ápolt családi idillt egy betörőkből álló banda egyik pillanatról a másikra elveszi, ott már nem lehet azt a higgadtságot mutatni amit műtétek közben nagy rutinnal mindig sikerült.
Paul ráérez a bosszú ízére, és addig nem lakik jól, amíg ki nem végzi felesége gyilkolását és annak bűntársait. Kb. ennyi a sztori, nincs túlbonyolítva, még csak szociológiai aspektusai sincsenek Eli Roth filmjének, mégis: a mozival nincsenek különösebb problémáink. Bizonyos jeleneteiben erőszakosabb, mint az 1974-es alkotás, még sincs olyan drámai erő ebben az erőszak színházban, mint mondjuk 45 évvel ezelőtti republikánus bosszúdráma nemi erőszakkal terhelt jelenetében. De remek a film dinamikája, nincs maszatolás, a mozi nem más, mint egy afféle angyali üdvözlet a bosszú angyalától, az örömhír pedig az, hogy a rossz elnyeri méltó büntetését.
Bosszúvágy
amerikai film
főszereplők: Bruce Willis, Elisabeth Shue
rendezte: Eli Roth
bemutató: 2018. március 8.
