Pesti Srácok

Gyerekere szabva: Mini Textúra összművészeti produkció a MNG-ben

Idén öt különálló történetben kapcsolódik össze a képzőművészet, az irodalom és a bábművészet a Mini Textúra sorozat nyolc előadásán, amelyeknek a Magyar Nemzeti Galéria ad otthont.

MTI

A Magyar Nemzeti Galéria tavaly indította útjára a felnőtteknek szóló Textúra összművészeti előadássorozat mintájára a 7-12 éves korosztálynak szervezett Mini Textúra programot a Budapest Bábszínházzal és a Pozsonyi Pagony kiadóval közösen - mondta el a sorozatról tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatón Schlett Anna, a múzeum kommunikációs főosztályvezetője, a program főszervezője. Kiemelte: a projekt célja, hogy a bábszínházi formanyelv és a kortárs irodalom segítségével közelebb vigye a gyerekekhez a képzőművészeti alkotásokat.

PestiSracok facebook image

Schlett Anna elmondta azt is, hogy a tavalyi siker miatt idén nagyobb helyszínen, a múzeum időszaki kiállítóterében rendezik meg a sorozatot, amelynek előadásait egymás után nézhetik meg a szüleikkel érkező gyerekek. Minden helyszínen megjelenik valamilyen formában az a műtárgy is, amely a töténetet inspirálta, amelynek eredetijét a program végeztével, egy térkép és játékos, interaktív feladatok segítségével a gyerekek az állandó kiállításban meg is kereshetnek. A feladatok helyes megfejtőinek a szervezők ajándékkal is kedveskednek.

Kovács Eszter, a Pozsonyi Pagony kiadó főszerkesztője kiemelte: a Mini Textúra egyik kiemelt célja, hogy a gyerekek ne egy leegyszerűsített, "lebutított" kultúrát kapjanak, hanem ugyanabban a magas minőségű kultúrában részesüljenek mint a felnőttek, de a saját nyelvükön, a gyereke világán keresztül tolmácsolva azt. Ehhez a feladathoz kért fel a Pagony öt olyan kortárs szerzőt, akik nem csak a gyerekirodalomban, de a színház világában is otthonosan mozognak.

Az előadáson Gimesi Dóra Vitéz László és a képtelen képrablás című meséjét Tatai Zsolt adja elő, Harcos Bálint A kislovag és a sárkány című történetét Semjén Nóra és Márkus Sándor jeleníti meg, Kolozsi Angéla A modell című mini darabját Kemény István előadásában láthatják a nézők. Szabó Borbála Szerenád című meséjét Mórocz Adrienn mutatja be, Vadadi Adrienn Körforgás című rövid meséjét pedig Pallai Mara és Barna Zsombor tolmácsolja a közönségnek. Az előadásokra március 25-én, április 8-án, 15-én és 22-én egy délelőtti és egy délutáni időpontban lehet jegyet váltani.

Ajánljuk még

Megyek haza: Greguss Sándor költő, tanúságtevő halálával és méltóságteljes haldoklásával is tanított

Exkluzív 2023 december 15.
Megyek haza címmel kötetbe rendezte és kiadta Greguss Sándor író, költő, filmrendező és tanúságtevő élete utolsó heteinek írásait lánya, Greguss Anna és felesége, dr. Fodor Réka missziós orvos. Greguss Sándor egyszer, hat évvel ezelőtt csodával határos módon gyógyult meg maradéktalanul a csontvelőrákból. Akkor tanúságtevő lett. Az elmúlt években nem csak írásaiban vallott a hitéről, a hit gyógyító erejéről, hanem az országot járva tartott előadásokat. Fáradhatatlanul ment és tanított, úgy és arra, amire gyógyulásával a feladatot kapta. Aztán újra megbetegedett. Amikor megtudta a diagnózist, ALS, már nem nem is gyógyulásra készült, hanem haza.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.