Pesti Srácok

Idén is legyünk büszkék kortársainkra! - Libri irodalmi díjak 2018.

2018-ban harmadszorra adják át a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. A Libri Könyvkereskedelmi Kft. által 2016-ban megalapított elismerések az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazzák.

061.hu

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. a kultúra elhivatott pártolójaként legfontosabb feladatának az olvasás népszerűsítését tartja. 2016-ban létrehozta a Libri irodalmi díjat és az ehhez kapcsolódó Libri irodalmi közönségdíjat. A díjakat idén harmadszorra adják át, a díjazottak 1-1 millió forintot és 25 millió forint értékű médiatámogatást kapnak. 2016-ban Rakovszky Zsuzsa Fortepan című kötete és Bartis Attila A vége című regénye volt a díjazott, 2017-ben Jászberényi Sándor kapta a Libri irodalmi díjat A lélek legszebb éjszakája című novelláskötetéért, Kepes András pedig Világkép című művéért vehette át a közönségdíjat.A versenyben a díj átadását megelőző évben megjelent, magyar szerzők által magyarul írt, első megjelenésű szépirodalmi és tényirodalmi művek vehetnek részt, melyek hozzájárulnak a magyar kultúra jelenéhez, jövőjéhez, és valódi társadalmi hatással bírnak.

PestiSracok facebook image

A szabályzat szerint a versenybe csakis élő magyar szerző könyve kerülhet be. 2018-ban a meghatározásnak maradéktalanul megfelelő, 143 könyvet tartalmazó listára szavaz a Libri által felkért, 107 tagú neves közéleti személyiségekből álló szakmai bizottság. A felkérésnek eleget tett és a szavazást szívesen vállalta többek között Ascher Tamás, Babarczy Eszter, Bánfalvi Eszter, Bárdos András, Besenczi Árpád, a Budapesti Fesztiválzenekar, Danks Emese, Deczki Sarolta, Divinyi Réka, Duboczky Gergely, Fáy Miklós, Herczku Ágnes, Kálmán C. György, Török Ferenc, Schilling Árpád, Veiszer Alinda és Zoltán Gábor is. Szavazataik segítségével alakul ki az a tíz könyvből álló lista, ami alapján a közönség és a szakmai zsűri dönthet a díjak sorsáról. A tíz döntős könyv közül választja ki az ötfős szakmai zsűri azt a könyvet, amelyik a Libri irodalmi díjat kapja meg, a közönségnek leginkább tetsző könyv pedig a Libri irodalmi közönségíjat nyeri el.

A 143 könyvet tartalmazó lista 42 kiadó könyveiből állt össze, összesen 53 tényirodalmi és 90 szépirodalmi kötet szerepel rajta.

A zsűri tagjai:

Bálint András
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

Beck Zoltán

dalszerző, a 30Y énekes-gitárosa, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a Zenélő Egyetem szakmai igazgatója

Fullajtár Andrea
Jászai Mari-díjas színész, a Katona József Színház tagja

Károlyi Csaba
irodalomkritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, egyetemi oktató

Szilágyi Zsófia
Balassa Péter-díjas irodalomtörténész, kritikus, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, a Móricz Zsigmond Társaság elnöke

A közönség március 20-tól május 10-ig szavazhat a Libri weboldalán és könyvesboltjaiban, áprilisban pedig a Könyvfesztiválon. A Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj átadóünnepsége május 15-én lesz.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.