Pesti Srácok

Májusban indul az ötödik Nagy-Szín-Pad!

Májusban ötödik alkalommal indul a koncertező előadók legrangosabb hazai versenye, a Nagy-Szín-Pad!, amelynek nyolc résztvevője az egyéb díjak mellett meghívást kap a legnagyobb hazai fesztiválokra - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

MTI

Az idei mezőnybe az Amigod, Antonia Vai, az Apey & the Pea, a Belau, ByeAlex és a Slepp, a JETLAG, NB és a Soulwave kapott meghívást. A győztes a Sziget, a VOLT, a Strand és a Campus nagyszínpadán is koncertezhet idén. Magyarország V4-es elnöksége alkalmából, a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködve a résztvevők egyike színpadra lép egy cseh, lengyel és szlovák fesztiválon - olvasható a közleményben. A Nagy-Szín-Pad! elődöntőinek május 2-től négy napon át az Akvárium Klub ad otthont, az elődöntőket és a döntőt a M2 Petőfi TV és számos portál élőben közvetíti.

PestiSracok facebook image

Az összegzés felidézi, hogy száznál is több koncertszervezőtől, producertől, újságírótól, zenei szerkesztőtől érkeznek egész évben ajánlások azokról a zenekarokról, előadókról, akik láthatóan önerőből jutottak el teltházas klubkoncertekig, vagy éppen rádióban, vagy YouTube-on népszerű dalokig. Közülük választja ki egy nagy létszámú kör azt a nyolc előadót, akiket meghívnak. "A verseny eddigi sikerét és szakmai elismertségét éppen az adja, hogy immáron ötödik éve azok a kollégák döntik el, hogy kiket hívjunk meg, akik nemcsak figyelemmel kísérik a koncertező zenekarokat, hanem ebben a közegben is élnek" - idézi közlemény Lobenwein Norbertet, a Nagy-Szín-Pad! alapítóját.

Hozzátette: az eddigi tapasztalatok és a résztvevők visszajelzései azt igazolják, hogy bár a Nagy-Szín-Pad!-nak nagy a tétje, mégsem kizárólag versenyként tekintenek rá, sokkal inkább egy négy napos koncertsorozatként, amelyet rengeteg fesztiválmeghívás és egyéb felkérés követ. A cél továbbra is az, hogy fesztiválok, koncertmeghívások, a Petőfi TV és a Petőfi Rádió nyilvánossága által reflektorfénybe kerüljenek olyan produkciók, amelyek klubokban, fesztiválokon már bizonyítottak és akár nagyszínpadokon is megállják a helyüket.

A versenyek helyszíne - ahogy az elmúlt 4 évben, úgy idén is az Akvárium Klub lesz. "Május 2-től fesztiválhangulat költözik az Akváriumba. Négy napon át 2-2 élő koncerten vehet részt a közönség, a döntőnek pedig ugyancsak az Akvárium ad otthont május 11-én. A koncertsorozat idei érdekessége, hogy az egyes fordulók után cseh, szlovák és lengyel zenekarokat is láthatnak az ide érkezők, olyanokat, akiket külföldi fesztiválszervezők ajánlottak nekünk, és akik június végén a Telekom VOLT Fesztiválon is színpadra lépnek majd" - mondta el Fülöp Zoltán, a VOLT Produkció vezetője.

A közlemény felidézi, hogy a Nagy-Szín-Pad!-ot 2014-ben a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió indította útjára és azóta is együtt gondozzák. "Ma már tucatnyi olyan zenekarra, előadóra lehetünk büszkék, akik a siker kapujában a Nagy-Szín-Pad!-on is szerepeltek, ma pedig fesztiválok megkerülhetetlen főszereplői és a Petőfi Rádió legnagyobb sztárjai. Ha csak néhányat említhetek, a Halott Pénz, a Szabó Balázs Bandája, a Margaret Island, a Honeybeast, a Blahalouisiana, az Ivan and the Parazol, a Fran Palermo, a Lóci Játszik vagy a Middlemist Red mind-mind megfordult már a Nagy-Szín-Pad!-on. Az idei mezőny nemcsak színesnek, de ugyancsak izgalmasnak ígérkezik!" - vélekedett Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója.

"A Nagy-Szín-Pad! elmúlt négy éve azt mutatja számunkra, hogy a verseny gazdái és a popszakma aktív munkatársai jó érzékkel ajánlanak és hívnak meg fellépőket a versenyre. A Petőfi TV idén is egy 90 perces showműsor keretében élőben közvetíti a négy elődöntőt és a döntőt, s a műsorban a kulisszák mögé is bevisszük a nézőket" - idézi a közlemény Medvegy Anikót, az M2 Petőfi TV csatornaigazgatóját.

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.