Pesti Srácok

Már öt éve, hogy elhunyt a magyar könnyűzene meghatározó alakja

Ma öt éve, hogy negyvenhét éves korában elhunyt Bódi László Cipő, a Republic együttes énekese, a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legsikeresebb zenésze, dalszerzője.

061.HU

Cipő, vagyis Bódi László évek óta krónikus szívritmuszavarral küzdött. 2013 február 15-én, egy roham után szállították kórházba, ahol mély altatásban tartották, később pedig azt közölték az orvosok, hogy az énekes kómában van. Cipő halálának pontos okáról a menedzser délutánra ígért sajtóközleményt.

PestiSracok facebook image

Bódi László 1965-ben született az akkor a Szovjetunióhoz tartozó Ungváron; egyéves volt, amikor családja Kisvárdára költözött. Zenei általánosba járt, gyerekkorában kezdett zongorázni tanulni, de focizott is. A Beatles Egy nehéz nap éjszakája című filmjének a hatására döntött a zene mellett. Tizennégy évesen kezdett dalokat írni. Gimnáziumi zenekarának a neve Cipőfűző volt, innen ragadt rá a Cipő név. Tizennyolc éves volt, amikor Budapestre költözött. Bródy János koncertjein mutatkozhatott be szólóban, járt a jazzkonzi előkészítőjére, majd egy időre elege lett a zenélésből. Aztán megalakult a Republic 1990 februárjában, a halak jegyében, innen a zenekar jele.

Az együttes elképesztően gyorsan befutott: tehetségkutatót nyert, majd az akkor a Hanglemezgyárban dolgozó Boros Lajos leszerződtette őket - és jött a Repül a bálna, ami gyakorlatilag letarolta az országot, 1990 nyarán nem lehetett egy lépést sem tenni anélkül, hogy az ember ne hallotta volna. Ekkor már a Beatricével koncertezett a Republic. Az Indul a mandula!!! nagylemez sikere borítékolható volt; de aztán jött az első és tulajdonképpen egyetlen kisiklás a zenekar pályáján. Mivel a Hungaroton-Gong kiadó élén váltás történt, a zenekarral dolgozó korábbi csapat pedig távozott, szabadulni akartak a két lemezre szóló szerződéstől. Így született 1991-ben az Üss a kazettára!, ami tulajdonképpen egyetlen hosszú dobszóló; kis példányszámban jelent meg kazettán.

Innentől kezdve viszont egyenes az út: a Quintnél, majd az EMI-nál majdnem évi rendszerességgel jöttek ki a Republic-lemezek, összesen harmincnál több kiadvány a koncertlemezekkel, válogatásokkal együtt. (Ezeken kívül még 1995-ben volt egy Cipő-album Rajcs Renátával, A Cipő és a Lány néven.) Az interjúkat viszonylag ritkán adó, médiaszerepléseit megválogató zenekar rendszeresen évi nyolcvan-száz koncertet adott. Elkötelezett rajongótábora alakult ki, amelynek megbecsülését a tagok fontosabbnak tartották, mint a szakmai és hivatalos díjakat. A tízéves évfordulóra megjelent tripla válogatáslemez alcímei jól jellemzik az együttes önképét: Szerelmes dalok; Közérzeti dalok; Népi-zenei dalok. Bár a saját útját járó, trendeket nem követő zenekar nem minden korszakában volt olyan intenzíven jelen a magyar rádiókban, mint a Repül a bálna vagy a Szállj el kismadár (1995) idején, így is rengeteg slágere volt - a teljesség igénye nélkül: Jó reggelt kívánok, Szeretni valakit valamiért, 67-es út, Neked könnyű lehet, Nagy kő zuhan, Dudu, Madárjós vakáción stb.

"Egy olyan csapásirányban indultunk el, ami a régi zenekarokat jellemezte. Nevezhetjük magyar beatnek vagy popnak, a lényeg, hogy könnyen megjegyezhető dalokat írtunk érdekes, voltaképpen komoly szövegekkel. Ez a műfaj a kilencvenes években voltaképpen megszűnt, pontosabban rajtunk kívül senki sem foglalkozik ilyesmivel. Ha több ilyen zenekar létezne, valószínűleg a Republic sem nőtte volna ki ennyire magát. A kilencvenes években születtek értékes dolgok az alternatív műfajban, a tánczenében pedig egy rakás népszerű dal, de középen nem maradt semmi, csak a Republic" - így jellemezte Cipő az együttes helyét a magyar zenei életben egy 2001-es interjúban. A "régiek" közül írt dalokat Koncz Zsuzsának és Halász Juditnak, illetve a Republic közös lemezt adott ki Cseh Tamással.

Az 1996-tól kezdve hagyományszerűen március 15-én nagykoncertet adó Republicot többen politikailag elkötelezett zenekarnak tartották, de az említett interjúban Cipő arról beszélt, hogy a zenekar tagjai eltérő nézeteket vallanak, és amúgy Magyarország egyik legnagyobb problémájának azt tartja, hogy "eltérő gondolkodású emberek nem tudnak egymással leülni egy asztalhoz, mert abban a pillanatban az ellenséget látják a másikban, és nem a vitapartnert." 2010. március 15-én az akkor húszéves zenekar tagjai megkapták a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.

Bódi László ritka interjúiban pesszimista embernek mondta magát; egy alkalommal a kérdésre, hogy szereti-e az életet, azt válaszolta: nem - bár azt is többször elmondta, hogy barátai között, például a Republic zenekarban jól érzi magát, valamint hogy elégedett az életével. Egyszer pedig így fejtette ki bővebben a világlátását: "Tele vagyok ellentmondásokkal. Nem látom az élet értelmét, ugyanakkor ragaszkodom ehhez a földhöz, bizonyos emberekhez, sőt mi több, tárgyakhoz is. De a kettő nem zárja ki egymást. Azért, mert valakinek keserű élete van, még lehet boldog, mint ahogy az az ember is lehet szomorú, aki elérte a kitűzött céljait. Vagyis azért, mert mindenki belefulladt a vízbe, nem biztos, hogy nekem ugrálnom kellene örömömben, amiért én nem."

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.