Pesti Srácok

Március 30-án kezdődik a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Mintegy 40 helyszínen több mint 150 programmal és számos világsztárral várja a közönséget 2018. március 30. és április 22. között a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF).

MTI

A BTF idén nagypénteken indul, ezért a húsvéti ünnepkör több produkcióban is megjelenik - mondta el az eseménysorozat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója és a fesztivál Operatív Testületének (OT) elnöke. Mint emlékeztetett, a BTF fő fókusza hagyományosan Liszt Ferenc életműve, a fesztivál nyitányán így a Szent Erzsébet legendája hangzik el. Az Orfeo Kamarazenekar és a Purcell Kórus Telemann Jézus feltámadása és mennybemenetele című darabját játssza, de húsvéti tematikával készül a Várkert Bazárban a PONT Fesztivál is.

PestiSracok facebook image

A nemzetközi zongoracsillagok különösen erős pontját jelentik a 2018-as programnak: Marta Argerich, Danyiil Trifonov, Yefim Bronfman, Rudolf Buchbinder, Yuja Wang, Frankl Péter és Farkas Gábor is fellép szóló-, kamarazenekari és nagyzenekari koncerteken - hangsúlyozta Káel Csaba. Kiemelt figyelmet szentelnek a száz éve született Leonard Bernstein életművének is: a Quiet Place-t Walter Kobéra vezényli a Neue Oper Wiennel közös produkcióban. Kovalik Balázs rendezi Hasse Artaserse című barokk operáját, Bodó Viktor rendezésében pedig A szecsuáni jólélek kerül színpadra.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ igazgatója, az OT tagja kiemelte, hogy idén számos új és különleges helyszín ad otthont a BTF előadásainak. A fesztiválba első alkalommal kapcsolódik be például az Uránia Nemzeti Filmszínház egy hatestés koncertsorozattal, többek között Rost Andrea és lánya közös fellépésével.

Tavaly már debütált a BTF-en a Liszt Ferenc repülőtér, amelynek vendégei most A varázsfuvolát hallhatják, de rendhagyó helyszínnek ígérkezik a TRIP hajó is, ahol az ős-Koldusoperát, John Gay művét adják elő Novák Eszter rendezésében.

Bán Teodóra elmondása szerint idén tavaszi vásár is erősíti a köztéri programot, amelyet az Andrássy úton végigvonuló promenád zár majd.

A kortárs táncszcéna egyik legeredetibb alakja, Wayne McGregor visszatér a Trafóba, de a fesztivál keretében táncháztalálkozót is tartanak.

Anneke Boeke fuvolaművész a most debütáló Zsabó Fesztivált mutatta be, melynek fókuszában a fuvolarepertoár és a flamand zeneművészet áll: a La Cetra d´Orfeo fellépése után Anneke Boeke, Lucie Horsch és az Anima Musicae Kamarazenekar, valamint Tóth-Vajna Zsombor és Tóth-Vajna Gergely zenél majd.

Walter Kobéra karmester felidézte, hogy a Budapest-Bécs tengely Bernstein életében is jelentős szerepet játszott; az amerikai komponistától most utolsó darabját játsszák a Neue Oper Wien társulatával.

Harcsa Veronika énekes elmondta, hogy Gyémánt Bálinttal alkotott duója két belga művésszel együtt kvartetté bővült, új dalaikat először a Budapesti TavasziFesztiválon adják elő. Solymosi Vilmos (Dj Bootsie) pedig elárulta, hogy a Talamba együttessel ad közös koncertet a Várkert Bazárban.

A Ludwig Múzeumban a kortárs ukrán képzőművészetet mutatja be kiállítás, a Deák17 Galéria Ata Kandó gyerekfotóiból válogat, a Capa Központban a Magyar Sajtófotó Kiállítás lesz látható, a Budapest Art Week keretében pedig csaknem 70 múzeum, kiállítótér és műterem nyitja meg kapuit.

fotó: BTF, 2017.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.