Pesti Srácok

Megnyitotta kapuit a Budapesti Tavasz Vásár a Vörösmarty téren

Húsvéti ételekkel, ünnepi kézműves programokkal és tematikus napokkal, hétvégékkel várja péntektől április 22-ig a látogatókat a Budapesti Tavaszi Vásár a Vörösmarty téren.

MTI

A Budapesti Tavaszi Fesztivál és a vele egy időben rendezett, a húsvéti ünnepkör köré szervezett Budapesti Tavaszi Vásár egymást erősítve teszi még vonzóbbá a fővárost és erősíti a Budapest brandet, amelyet a hagyományos és mégis mindig megújulni képes fesztiválok garantálnak egész évben - emelte ki Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ igazgatója a program megnyitásakor tartott helyszíni sajtótájékoztatón.

PestiSracok facebook image

Az igazgató a legfrissebb KSH jelentésre hivatkozva azt is elmondta, hogy tavaly több mint 10 millió vendégéjszakát regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyek, ez év első hónapjában pedig már több mint 600 ezren keresték fel a fővárost. Ez a szám a magánszállások forgalmával együtt valószínűleg az egymilliót is átlépte.

Kiemelte, hogy a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ kulturális vonzerőt teremt és tart fenn négy évszakos fesztiválok, a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál társszervezésével, csakúgy, mint a Vörösmarty téri Budapesti Adventi- és Karácsonyi, valamint a Tavaszi Vásár rendezésével. "Ez egy olyan kirakat, ahol egy helyszínen belül számos értéket tudunk bemutatni, és egy valódi közösségi teret létrehozni" - emelte ki.

A vásáron kiállító kézműves mesterek hivatásuk legjavát mutatják be portékáik és műhelyfoglalkozásaik segítségével a közönségnek - hangsúlyozta Szabó Kata, a Magyar Kézműves Szövetség elnöke. Kiemelte, hogy hétvégenként az ünnepkörhöz kötődő foglalkozásokra is várják a családokat. A március 31-i hétvégén ki lehet próbálni a művészi tojásfestést, a tojás patkolást és csipkézést, április 7-én az ékszerkészítők, másnap pedig a faművesek várják az érdeklődőket a téren felállított Nyitott műhely sorozaton. Április 14-én és 15-én a fazekasok mutatkoznak be, 21-én pedig textil, bőr és nemez játékokat készíthetnek a műhelyben a gyerekek.

Novotny Antal a vásár vendéglátósainak képviseletében elmondta, hogy a gasztronómiai programban szintén minden héten más tematikával készülnek a helyszínre érkezőnek, sőt, szerdánként ingyenes vásári kóstolót is szerveznek. Ezeken az alkalmakon olyan különleges ételeket is meg lehet kóstolni, mint a kölesből készült vargányás juhhúskása vagy a citromos báránykolbász.

Március 23-tól 29-ig a V4-ek konyháiból kaphatnak ízelítőt a látogatók, nagypénteken böjti aszalt szilvával, csorbával, szabolcsi böjti töltött káposztával készülnek, húsvét hetében pedig hagyományos faszénen sült bárány, nyúlpaprikás, sós kalács és sonka szerepel a vendéglátók kínálatában. Április 3. és 8. között faszénen sült bárányételeket kínálnak, a tojás hetében az olajban eltett, füstölt fürjtojás, a Stefánia-vagdalt, valamint a sólet lesz az étlapokon, április 16-tól 22-ig pedig a Budapesti Tavaszi Fesztivál központi, Liszt Ferenchez kapcsolódó tematikájához csatlakozva a zeneszerző korának ételei és italai mutatkoznak be a vásár kínálatában. Az italok között a vásár teljes ideje alatt cseh és szlovák söröket, lengyel vodkakoktélokat, gyümölcsös és rozé borokat, valamint tojáslikőrt és puncsot kínálnak a vendéglátók.

A színpadon folyamatosan crossover, dzsessz és soul koncertek lesznek, valamint bábszínházi és zenés-táncos gyerekprogramokkal készülnek a szervezők.

Fotó: MTI/OTS

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.