Pesti Srácok

A veréb is madár – A vörös veréb című filmről

„Minden ember a szükségletei kirakójátéka”, hangzik el többször is a Vörös veréb című alapvetően Budapesten forgatott kémjátszában. Ebben a kirakósban azonban nem a vágyakat kell összerakni, hanem magát a szétesett személyiségeket. A verebeknek, azaz a szexualitásukat is fegyvernek használó kémnőknek nem mikrofilmeket kell megtalálniuk, hanem saját magukat, a múltjukat, egykor életüket, amit elvett tőlük az orosz állam.

PZL- 061.hu

Minden kornak megvannak a maga kémfilmjei, a Bond-szériáktól a Bourne-ságáig, ismerünk szocialista kémtörténetek (pl. Álarcban-sorozat, A tavasz tizenhét pillanata), vígjáték sorozatok is (Nem kell mindig kaviár), szóval, kémekkel Dunát, Névát és Temzét lehet rekeszteni. És akkor milyen egy kémfilm 2018-ban? Milyen a Vörös veréb? Afféle kémfilm-pornó, amiben arra tanítják a poszt-szovjet kémnőket, hogyan tudják a testi adottságaikat kihasználni az információk szerzésére. Az osztály előtt kell szexelniük, miközben a kápóra emlékeztető tanárnő magyaráz. Nyílvánvaló, hogy ez a legócskább szexfilmek szubkultúrájában oké, de vajon működik-e a motívum egy, a globális kapitalizmus világában játszódó történetben?

PestiSracok facebook image

Nos, alapvetően igen, bár tegyük hozzá hogy a Vörös veréb nem tudja tartani az izgalmi állapotot, nincs meg az a dimanizmusa, ami egy Bourne-filmnek, és minek is tagadnánk: többször leül, nincsenek benne autós üldözések és egy sor olyan műfaji elem, ami igazán áramvonalassá tenné a mozit. Zárójeles megjegyzés: meglepő, hogy mind az amerikai és az orosz kémnők budapesti szállásain ócska bútorokat, fantáziátlan entreiőröket láthatunk, mintha Budapest úgy nézne ki, mint Kelet-Berlin 1988-ban. Pedig hát a kémek világában megszoktuk a rongyrázást. Viszont a Vörös veréb annyira komolyan vette a szoció érzelmességét, hogy alulpozícionálta Budapestet, még akkor is, ha a külsőkön felismerhetőek a helyszínek a New York palotától a Calas kávézón át egészen a Keleti melletti bérlakásokig. Amiben mégis hitelesebb a film James Bond-féle luxury fantáziáknál, az az hogy Dominika Jegorováról (Jennifer Lawrence) nem akart szuperhőst kreálni.

Ő egy esendő, szerencsétlen lány, aki sodródik az eseményekkel, ki akar szállni. és semmi nem érdekli, mint a beteg anyja, és a balett világa. Egy baleset miatt véget ér a táncos karrierje, és ekkor feltűnik az orosz nemzetbiztonság, és nem túl elegáns módon beszervezi. A filmben nincs két és félóra munició, simán meg lehetett volna vágni 100 percesre, és akkor egy pörgősebb, élvezhetőbb mozit kapunk, de az alkotói szándék szerint a film eléggé alámerült a szocióban, pedig szerencsésebb lett volna inkább néhány akciójelenetre fókuszálni, és azok köré szervezni a filmet. A mese csak a szex ígérete miatt maradt némileg izgalmas, és persze, az egészben az egy szem megvalósult szexjelenet volt a leghiteltelenebb, de ez is mellékes, sokkal izgalmasabb a számtalan eredménytelen együttlét, amelyek vagy toroknyiszálással vagy egy fej szétverésével értek véget.


Nem a nyers erőszak közszemlére tétele volt a film legnagyobb hibája, viszont maga a kötelező átverős motívum a végén nem durrant akkorát, hogy csettintsünk egyet. Mégis: a Vörös veréb nézhető, ami bizonyára kémpornós zsánere miatt siker lesz, arról nem beszélve , hogy a fecsegő poszátából verébbé változott színésznő bejelentette: egy évre nem vállal filmszerepet. A játékával nem volt semmi baj, de nem a dekoltázsával kellett volna eladni a mozit, hanem például egy jobban megírt forgatókönyvvel.

Vörös veréb
amerikai film
szereplők: Jennifer Lawrence, Joel Edgerton, Matthias Schoenaerts
rendezte: Francis Lawrence
bemutató: 2018. március 1.

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.