Pesti Srácok

85 éves lett Bébel, a női szívek bálványa

Április 9-én töltötte be a nyolcvanötöt Jean-Paul Belmondo, vagy ahogy a franciák becézik, Bébel, a francia film egyik legnagyobb csillaga.

MTI

Neuillyben született művészcsaládban: édesapja szicíliai származású szobrászművész, édesanyja festő volt. Az ifjú Belmondo a művészetek helyett inkább a sportokhoz vonzódott: focizott, kerékpározott és bokszolt (erre utal jellegzetes orrformája is). Egy súlyos betegségből való lábadozás során döntött a színészet mellett, és harmadszorra fel is vették a párizsi színművészeti főiskolára, ahol megkedvelték a tehetséges, örökmozgó fiatalembert. Egyedül a fizimiskájával nem voltak megelégedve, óva intették, hogy ezzel az arccal a nők közelébe menjen.

PestiSracok facebook image

A főiskola után először színpadon szerepelt, s játékát a kritika hol dicsérte könnyedségéért, természetességért, hol szidta vaskosságáért, felháborító bolondozásaiért. Filmes pályafutása 1957-ben kezdődött, első jelentősebb szerepét Marc Allegret Légy szép és tartsd a szád című filmjében kapta, amelyben együtt játszott Alain Delonnal. Filmes pályafutásának kezdete a francia új hullám kibontakozásával esett egybe, hiszen a mozgalom egyik mérföldkövének számító, Jean-Luc Godard által rendezett Kifulladásig című film főszerepében aratta első nagy sikerét 1960-ban. Belmondo azonban egy idő után hátat fordított az új hullámnak, Olaszországba ment, ahol Sophia Loren oldalán játszott az Egy asszony meg a lánya című Vittorio de Sica-filmben.

Hazatérése után ugyan még forgatott Godard-ral (A bolond Pierrot) és Louis Malle-lal (A tolvaj), de a hatvanas évek második felétől egyre több közönségfilmben szerepelt. Testfelépítését, sportolói múltját, nem utolsósorban sokoldalú tehetségét kamatoztatta ezekben az akciókban bővelkedő, többnyire humoros filmekben, amelyekben a legveszélyesebb mutatványokat is kaszkadőr nélkül hajtotta végre. Mindez kockázatokkal járt, a Montreali bankrablás című filmben olyan súlyosan megsérült, hogy rohammentővel kellett kórházba szállítani.

Felsorolni is nehéz filmjeit, amelyek révén a franciák egyik legnépszerűbb színésze lett: Cartouche, Borsalino (ismét Alain Delonnal), A profi, A betörés, A riói kaland, A javíthatatlan, Ászok ásza, Stavisky, Désiré, Szabadlábon Velencében, Magányos zsaru. A filmezés mellett a régi "szerelemhez", a színpadhoz sem lett hűtlen: 1987-ben a Kean, a színész, 1990-ben pedig a Cyrano de Bergerac címszerepében aratott hatalmas sikert. 1991-ben megvásárolta a Théatre des Variétés színházat, amelyben egykor maga is szerepelt, a színháznak 2004-ig volt tulajdonosa.

Az akció- és kalandfilmek után 1995-ben ismét egy komolyabb műben, a Claude Lelouch rendezte A nyomorultak, az Hugo-regény modern, antifasiszta históriává alakított feldolgozásában csillantotta meg sokszínű tehetségét. Bár többször kifejtette, hogy nem akar a francia film repkedő nagypapája lenni, 1998-ban ismét Alain Delonnal tűnt fel a Két apának mennyi a fele? című akciófilmben, amelynek meglehetősen vérszegény sztoriját a két nagy "öreg" könnyed és önfeledt játéka avatta élvezetes mozivá.

Magánélete gyakorta került az érdeklődés homlokterébe. Egykori tanára súlyosan tévedett: a jellegzetes arcú színész percek alatt meghódította a női szíveket, 1995-ben az Empire magazin minden idők 100 legszexisebb sztárja közé választotta. Kétszer nősült, négy gyermeke született, a legkisebb 2003-ban. Legutóbbi élettársa, a nála negyvenkét évvel fiatalabb egykori modell, Barbara Gandolfi volt, akivel 2012-ben szakított.

A sportos sztárt idősebb korában nem kímélték a betegségek: 1999 decemberében szívpanaszokkal került kórházba, 2001-ben szélütés érte, 2006-ban combnyaktörést szenvedett. Legutóbb 2008-ban tűnt fel a filmvásznon az Egy ember és kutyája című drámában, a mű nem aratott túl nagy sikert.

Művészetéért megkapta a Becsületrendet, 1989-ben a legjobb férfi színésznek járó César-díjat az Egy elkényeztetett gyermek utazása című filmben nyújtott alakításáért. 2011-ben a cannes-i filmfesztiválon életműdíjjal jutalmazták, 2016-ban a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Arany Oroszlán-életműdíját, 2018-ban a Lumiere Akadémia életműdíját vehette át.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.