Pesti Srácok

A reggae műfaj sztár-előadói jöttek a Budapest Parkba

A reggae műfaj két sztárelőadója, az olasz születésű Alborosie, valamint a legendás jamaikai csapat, a Skatalites is fellép augusztus 22-én a Budapest Parkban.

MTI

Alberto D'Ascola, azaz Alborosie 15 éves korában, 1992-ben csatlakozott a Reggae National Tickets elnevezésű reggae zenekarhoz, amely komoly sikereket ért el a kilencvenes években Olaszországban. A gitáron, basszusgitáron, dobokon és billentyűs hangszereken egyaránt játszó multiinstrumentalista zenész 2000-ben úgy döntött, szólóban próbál szerencsét. Jamaicába költözött, ahol testközelből szívhatta magába a rasztafári kultúrát. Kezdetben barátja, John Baker (Island Records) stúdiójában dolgozott hangmérnökként és producerként olyan előadók mellett, mint a Manu Chao, Gentleman, Ky-Mani Marley vagy Wyclef.

PestiSracok facebook image

Első önálló lemeze Soul Pirate címmel 2008-ban jelent meg, ezt azóta tizenhárom másik követte, a legutóbbi tavaly nyáron jött ki Freedom in Dub címmel. 2011-ben a MOBO Awardson a legjobb reggae előadónak választották. Első budapesti koncertjén elhangzanak nagy slágerei, köztük a Rastafari Anthem, a Kingston Town és a Call Up Jah.

Alborosie előtt az 1964 óta aktív jamaicai Skatalites melegít be augusztus 22-én a Budapest Parkban. A csapat már többször járt Magyarországon, fellépett a Sziget fesztivál világzenei színpadán is. A Skatalites nagy szerepet játszott a ska zene elterjedésében, olyan előadókkal játszottak együtt, mint a Toots and The Maytals, Prince Buster vagy a Wailers, amelyben Bob Marley, Peter Tosh és Bunny Wailer is zenélt.

A Skatalites első lemeze 1964-ben a Ska Authentic volt, a legutóbbi 2016-ban a Platunum Ska. Olyan sikereik voltak, mint a Guns of Navarone vagy a Chinatown. A zenekar két alapító tagja, Doreen Shaffer énekes és Lester Sterling szaxofonos ma is szerepel a Skataklitesban, amelyben a több mint öt évtized során több mint harmincan megfordultak.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.