Pesti Srácok

Az AWS a jövő héten utazik az Eurovíziós Dalfesztiválra

A jövő héten utazik az AWS Lisszabonba, ahol Magyarország képviseletében lép színpadra az Eurovíziós Dalfesztiválon. A modern metált játszó zenekar hétfőn az Akvárium Klubban búcsúzott hazai rajongóitól.

MTI

"Nagyon fontos, hogy nagyon sokan szorítanak nekünk. A felkészülés jól sikerült, Amszterdamban négyezer ember előtt léphettünk fel és adtuk elő a Viszlát nyárt" - mondta Siklósi Örs, az AWS énekese. A csapat a május 10-i második elődöntőben tizenharmadikként lép színpadra a lisszaboni versenyen, amelynek elődöntőit, illetve a május 12-i döntőt is élőben közvetíti a Duna televízió. Az adások előtt 20 óra 30 perctől Hangolódjunk az Eurovízióra! címmel felvezető műsort láthatnak a nézők, ebben a többi versenyzőt is bemutatják.

PestiSracok facebook image

Az utazó stábot elkíséri Tér Sebestyén vlogger, aki megnyerte A Dal 2018 lisszaboni videobloggere pályázatot és a kulisszák mögül is tudósítani fog A Dal Facebook-oldalán. Az AWS és a Viszlát nyár című szám februárban nyerte meg A Dal 2018 című showműsort, ezzel vívta ki a jogot, hogy induljon az Eurovíziós Dalfesztiválon. A zenekar tinikből alakult Budakeszin 2006-ban és már három stúdióalbumot (Fata Morgana - 2011, Égésföld - 2014, Kint a vízből - 2016) jelentetett meg. A csapatban jelenleg is játszik négy alapító tag (Siklósi Örs mellett Brucker Bence és Kökényes Dániel gitáros, valamint Veress Áron dobos), hozzájuk csatlakozott 2017 elején Schiszler Soma basszusgitáros.

Az Akvárium Klubbeli hétfői sajtóesemény házigazdája Rátonyi Kriszta és Fehérvári Gábor Alfréd volt, a páros kommenttorként idén is együtt közvetíti az Eurovíziós Dalfesztivált Lisszabonból. Mint elhangzott, az AWS gitárosa, Kökényes Dániel a minap kisebb balesetet szenvedett és megfigyelésre kórházban tartották, de nincs komolyabb baja, természetesen ő is utazik a portugál fővárosba. Az AWS nemcsak Amszterdamban lépett fel a közelmúltban az Eurovíziós Dalfesztiválhoz kapcsolódó felvezető eseményen, hanem Madridban is járt és találkozott a verseny számos további indulójával. A dalfesztiválon 43 ország indul idén.

"A kinti színpadi produkcióról annyit árulhatunk el, hogy a lángok a lisszaboni arénában is fel fognak csapni az előadásunk alatt. Most csak egy vokalista lehet majd velünk, Schwartz Dávid, viszont a srácok a zenekarból is vokálozni fognak" - árulta el Siklósi Örs. Az énekes korábban az MTI-nek elmondta: nem tudja, mire számíthatnak a versenyen, de meg fogják mutatni a metálzene erejét Lisszabonban. Az AWS minikoncertet adott hétfőn az Akvárium Klubban.

A zenekarral készült interjúnkat ITT olvashatod.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.