Pesti Srácok

Csütörtökön kezdődik a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál 

Csütörtökön nyitja meg kapuit a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. A könyv és a szerzői jogok április 23-i világnapjához (Shakespeare és Cervantes halálának napjához) időzített kiállítás és vásár április 22-ig várja az érdeklődőket. Az idei díszvendég Daniel Kehlmann német író lesz, a díszvendég ország pedig Szerbia.

MTI

A magyar könyvkultúra legrangosabb nemzetközi eseményévé vált találkozó bemutatkozási lehetőséget biztosít az íróknak, üzletkötési és szellemi fórumot a szakmának, a magyar és külföldi könyvkiadóknak, könyvkereskedőknek és könyvtárosoknak. Idén 26 ország 160 kiállítója, több mint 170 program, több száz vendég - köztük írók, tudósok és művészek - várja a könyvrajongókat. A látogatottság évek óta magas, a 60 ezer látogató csaknem 50 ezer kötet, köztük több száz újdonság közül válogathat. A budapesti könyvfesztivál sajátossága, hogy az európai könyvvásárok gyakorlatától eltérően a kiállított könyvek a helyszínen meg is vásárolhatók, a Millenáris e négy nap alatt Európa legnagyobb könyvesboltjaként működik.

PestiSracok facebook image

A budapesti könyvfesztivál ötlete már 1990-ben felvetődött, a megrendezésről szóló együttműködési megállapodást 1993 szeptemberében írta alá a Frankfurti Könyvkiállítás és Könyvvásár Igazgatósága, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE). Az I. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál 1994. április 23-án nyílt meg a Budapest Kongresszusi Központban, a nagy érdeklődésre való tekintettel 2008 óta a Millenáris park a rendezvény helyszíne. A programok között több mint száz felolvasás, dedikálás, könyvbemutató, beszélgetés, író-olvasó találkozó, kiállítás, koncert, színházi bemutató, kiállítás, filmvetítés, gyermekprogram szerepel. A kontinens 18 országából érkező tehetséges pályakezdő prózaírók a tizennyolcadik alkalommal megrendezett Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján mutatkozhatnak be, Magyarországot Csutak Gabi képviseli.

Ebben az évben is megrendezik a külföldi íróvendégek eszmecseréjét, az Európai Írótalálkozót, valamint a könyvtárosok szakmai fórumát, a Könyvtáros Klubot is. A fesztiválhoz hetedik alkalommal csatlakozik a Kis Könyves Éj elnevezésű rendezvény, melynek keretében harminc budapesti és vidéki független könyvesbolt szervez kulturális programokat április 20-án. A diákcsoportok számára "Irodalom jelmezben" címmel jelmezes vetélkedőt hirdettek. A négynapos eseménysorozat egyik leglátogatottabb helyszíne várhatóan most is a Gyermek(b)irodalom lesz, ahol a legkisebbeket a könyvek mellett egyéb színes programok - a többi közt mesemondás, bábelőadás, játszóház, gyermekfoglalkoztatók - is szórakoztatják. A díszvendéget megillető Budapest Nagydíjat a fesztivál nyitó napján Daniel Kehlmann német-osztrák író kapja, akinek a Tyll című regényét a könyvfesztiválra adják ki magyarul.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.