Pesti Srácok

Felállították a németországi Trierben Karl Marx szobrát

Felállították a németországi Trierben Marx Károly monumentális szobrát, amelyet a Kínai Népköztársaság adományozott a 200. éve született filozófus szülővárosának.

MTI

Vu Vej-san kínai képzőművész 4,4 méteres bronz alkotását villás targoncával emelték fel pénteken egy 1 méter magas lépcsős talapzatra a Marx-család egykori otthona előtt egy, a római kori városkapu, a Porta Nigra melletti téren. A 2,3 tonnás bebugyolált szobornak csak a fejét lehetett látni egy pillanatig a talapzatra állítás idején. Az emlékművet május 5-én, a kommunizmus atyjának tekintett filozófus születésének 200. évfordulóján leplezik le. A talapzattal együtt 5,5 méteres szobor felállítása élénk kritikákat váltott ki. "Marx Károly világtörténelmet írt, Trier leghíresebb szülöttje. Az emlékmű egy új látványosság a városban, a Marx gondolataival való szembenézésre inspirál, és semmiképp sem jelenti egy ideológia dicsőítését" - válaszolt a bírálatokra Andreas Ludwig, az önkormányzat kereszténydemokrata építésügyi előadója.

A bicentenárium alkalmából Trierben három kiállítást rendeznek és 600 egyéb rendezvényt tartanak. Az évfordulóra kiállítják azt a karosszéket, amelyben a filozófus tanult, írt és vélhetően az utolsó óráit is töltötte. A kopottas tölgyfaszéket, amelyet Marx a londoni lakásában használt, a múzeummá alakított trieri Marx-házban teszik közszemlére május 5-től. A széket a Friedrich Ebert Alapítvány vásárolta meg 2014-ben Párizsban Marx leszármazottaitól, és az mostanáig Bonnban volt. Marx Károly életének első 17 évét töltötte a Mosel menti városban.

PestiSracok facebook image

Kép: Sputnik

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.