Pesti Srácok

Gyásztávirat - Meghalt Avicii világhírű svéd DJ

Huszonnyolc éves korában elhunyt Avicii világhírű svéd DJ - közölte Diana Baron, a zenész szóvivője. A Tim Bergling néven született Aviciit Omán fővárosában, Maszkatban találták holtan pénteken délután.

MTI

Avicii a komoly tradíciókkal rendelkező svéd elektronikus zenei iskola house tagozatának legtehetségesebb képviselője volt. Kétszer (a Sunshine, illetve a Levels című számáért) jelölték Grammy-díjra, elnyerte a Billboard és az MTV Europe több díját.

PestiSracok facebook image

Pár nappal ezelőtt jelölték a Billboard zenei díjra az Avicii (01) című albumát a legjobb dance/elektronikus zenei lemez kategóriájában. Legnagyobb slágerei a Wake Me Up!, a The Days és a You MakeMe. Avicii korábban akut hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedett, melyet részben a túlzott alkoholfogyasztás okozott.

Miután 2014-ben eltávolították az epehólyagját és a vakbelét, sok fellépését lemondta, hogy meggyógyuljon. A Sziget fesztiválon 2015-ben hatalmas sikerrel lépett fel. 2016-ban abbahagyta a turnézást, de stúdióban továbbra is készített zenét.

A Billboard magazinnak 2016-ban elmondta: "Igen bolond utazás volt ez. 16 évesen kezdtem zenét készíteni, 18 évesen turnézni. Amikor visszanézek az életemre, alig hiszem, hogy mindezt megcsináltam. Bizonyos értelemben életem legjobb időszaka volt. Megfizettem az árát a rengeteg stresszel és idegességgel, de életem legjobb utazása volt".

Fotó: Variety

Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.