Pesti Srácok

Hobo Bob Dylan dalait énekli magyarul új lemezén

Zenei pályafutása ötven évvel ezelőtt egy Bob Dylan-dalszövegfordítás hatására indult, Hobo (Földes László) mégis csak most készített először lemezt az amerikai művész számaiból. A Lassú vonat című anyagból a Müpában is előad néhányat április 10-én kedden.

MTI

"Számos előadónak szenteltem teljes esteket, lemezeket az elmúlt évtizedekben, Dylannek nem. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy azok az emberek, akikkel együtt játszottam, még a Rolling Stonest és a Doorst sem tartották igazán nagyra. Tőlem elfogadták, de nem rajongtak érte. A hazai zenészek lenézik Bob Dylant mint énekest, és azt kell mondanom, hogy Magyarországon nincs a dalainak közönsége" - mondta Hobo az MTI-nek adott interjúban.

PestiSracok facebook image

Kifejtette, hogy a hatvanas évek elején Bob Dylan volt az első, aki a rockzenében magas minőségű szövegeket írt, az ő útján indult tovább később Jim Morrison, Mick Jagger vagy John Lennon. Hozzáfűzte: sajnálatos, hogy a Dylan-jelenség valahogy nem volt jelen a magyarországi zenei társadalomban. Igaz, Barna Imre számos Dylan-szöveget lefordított, Dinnyés József - "Bob Dinnyés" - Ezt nem fújta el a szél címmel pedig megjelentetett egy kazettát magyarított Dylan-dalokkal 1992-ben.

A Lassú víz című CD-n tizenöt klasszikus Bob Dylan-dal Hobo-fordítása szerepel. Közülük kettő már évtizedekkel ezelőtt megvolt, a Végig az őrtorony mellett (All Along the Watchtower) című szám Jimi Hendrix-féle interpretációját játszották a HBB-vel, de műsoron volt korábban a Mindennek vége, Baby Blue (It's All Over Now, Baby Blue) is.

"1968-ban az Új Symposion című újvidéki magyar nyelvű avantgárd irodalmi újságban olvastam először magyar fordításban Dylan-dalszöveget, ez volt a Desolation Row (A pusztítás során). Ennek hatására kezdtem szövegeket írni, ennek következménye volt az 1968-ban íródott A Vidám Park éjjeliőre című szövegem, amelyből a Vadászat Orgiája lett 1984-ben" - idézte fel Hobo.

A lemezen hallható dalok többségének eredetije a hatvanas években született, a legújabb 1981-es. Mint Hobo megjegyezte, szerepel az anyagon két önparódia, a Magányos hobó vagyok (I Am A Lonesome Hobo) és a Csak egy hobó (Only A Hobo). "Próbáltam egy kicsit ironizálni ezzel, a koncerteken is szoktam mondani, hogy ezeket nekem írta Dylan". Rajta van a CD-n továbbá a Mint egy rolling stone (Like A Rolling Stone) is. "Barna Imre korábban földönfutónak fordította a rolling stone-t, ami az én felfogásomban félreérthető, és a magyar köznyelvben a templom egerét jelenti. Az ő fordításai távol vannak a rock and rollban sokak által és általam használt nyelvtől" - mondta Hobo, hozzátéve, hogy szerinte nem érdemes lefordítani a kifejezést, amely egy régi mondásból ered (a gördülő kövön nem nő moha). Muddy Waters Rollin' Stone című bluesában is benne van, ahonnan a Rolling Stones is vette a nevét - tette hozzá.

Hobo kiemelte: az anyag megszületését legjobb barátja, Brády Márton inspirálta. Vele és Brády gitártanárával, Kiss Zoltánnal hármasban kezdtek el magyarított Dylan-számokat játszani, eleinte csak a maguk szórakoztatására. Ebből nőtt ki egy nagyobb szabású projekt további három zenésszel.

A GrundRecords gondozásában megjelent lemezen Hobo mögött Brády Márton (gitár, szájharmonika), Gál István (dob, ütőhangszerek), Igali Csanád (zongora, orgona), Kiss Zoltán (gitárok, ukulele, producer, hangszerelő) és Pengő Csaba (nagybőgő, basszusgitár) játszott, Brády azóta kiszállt a Dylan Zenekar elnevezésű csapatból. Az albumon közreműködött még Kutasi Zsolt (steel gitár), Szirtes Edina Mókus (hegedű) és Pál Lajos (tangóharmonika).

Bob Dylan kétszer koncertezett Magyarországon, 1991-ben a Kisstadionban, 2003-ban a Sportarénában; egyiken sem volt sok néző. "Az Arénában ott voltam, meg láttam egy csomó helyen külföldön, Amerikában is. Ahogy korosodik, egyre visszafogottabb. Különleges, furcsa ember, aki harminc éve sem köszönte meg a tapsot a számok végén" - jegyezte meg Hobo.

Április 10-én Látnokok, költők, csavargók címmel ad műsort a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, ahol a Dylan Zenekar mellett Szirtes Edina Mókus és Tátrai Tibor, a Hobo Blues Band egykori gitárosa is színpadra lép. "Bár a dalszövegírást nem lehet összekapcsolni a költészettel, párhuzamot azért fel lehet mutatni, itt van példaként Bob Dylan irodalmi Nobel-díja 2016-ban. A mostani műsor vezérfonala a szabadság témája, lesz Shakespeare, Villon, Ginsberg, Ady, Pilinszky, József Attila, Csokonai és Faludy, a rock ikonjai közül Bob Dylan, Jim Morrison, Tom Waits és Viszockij is" - mondta Hobo.

Beszámolt arról az MTI-nek, hogy a Dylan Zenekarral idén dupla lemez megjelentetését tervezi Hé, magyar Joe! címmel, amely magyar környezetbe helyezi a bluesklasszikusból ismert hírhedt fickó történetét, aki megölte a feleségét. Az anyag monodramatikus előadás formájában lesz látható a Nemzeti Színházban.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.