Pesti Srácok

Közel-keleti és afrikai színtársulatok is fellépnek a MITEM-en

Jövő kedden kezdődik a Nemzeti Színház által szervezett V. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM), amelyen három színpadon 14 ország 27 produkcióját láthatják a nézők 29-ig.

MTI

A Nemzeti Színház pénteki közleménye szerint a jegyek kilencven százaléka elkelt már az idei MITEM fesztivál programjaira, még az Iliász, a Vérfarkas és a Figaro házassága avagy egy őrült nap emléke című produkciókra vásárolhatnak jegyet azok, akik szeretik a különleges színházi élményeket. A MITEM az Alekszandrinszkij Színház Svejk. Visszatérés című előadásával kezdődik kedden, a Nemzeti Színházban. A fesztivál fő témája a nemzeti kultúrák, a nemzeti színjátszás helye a globalizálódó világban. A fesztivál, mint minden évben, kaput nyit a világ mindenféle színház kultúrája felé, idén különösen az arab színházak irányába - áll a teátrum közleményében.

PestiSracok facebook image

A találkozó programját orosz, ukrán, olasz, tunéziai, észt, német, szlovén, indiai, horvát, belga, libanoni és Szerbiából, valamint Romániából határon túli magyar előadások színesítik. A közleményben Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója felidézi: érkezik előadás Tunéziából, Libanonból, fellép egy Németországba menekült szír társulat, és látható lesz egy Belgiumban élő iraki rendező előadása is. A fesztiválon látható lesz a kortárs színház nagy mestereinek rendezései közül számos: a litván Eimuntas Nekroąius és Rimas Tuminas, az orosz Andrej Mogucsij, Viktor Rizsakov és Valerij Fokin előadásai.

Ismét a fesztivál vendége lesz a milánói Piccolo Teatro, ezúttal Antonio Latella Pinokkióját hozzák. Szerepelnek az államiságuk századik évfordulóját ünneplő észtek, Elmo Nüganen Vágyakozás című előadásával. Hangsúlyos az idei MITEM-en a német színház jelenléte: a Berliner Ensemble A kaukázusi krétaköre Michael Thalheimer rendezésében a kortárs német színház élvonalát képviseli, és ők hozzák Oliver Reese A bádogdobját is. Ismét meghívtak határon túli magyar előadásokat: Sepsiszentgyörgyről a Bocsárdi László rendezte Alice, Újvidékről pedig a Borisz Davidovics síremléke című előadás érkezik, utóbbit Alekszander Popovszki rendezte. Marosvásárhelyről pedig Zakariás Zalán rendezését, a Migránsoookavagy túlsúlyban a bárkánk című előadást láthatják nézőink.

"Megismerhetjük, hogyan látják a színházi alkotók a válságok és háborúk sújtotta, konfliktusokkal terhelt világukat, önmagukat, helyzetüket saját hazájukban vagy kivándorolva, hagyományaik felé fordulva vagy éppen azokon túllépve" - idézi a közlemény a főigazgató szavait. "Az elmúlt években társakra találtunk, mert a MITEM-re meghívott művészeket - Koreától Svájcig, Grúziától Norvégiáig, Libanontól Belgiumig - ugyanaz a szenvedély hajtja, mint bennünket. Hiszünk abban, hogy a színház képes áthidalni kulturális, gondolkodás- és világlátásbeli különbségeket. A színház képes a kultúra leglényegét megmutatni: a kíváncsiságot" - teszi hozzá Vidnyánszky Attila.

Az idei fesztivál mottója egy Szophoklész idézet: "Szeretetre születtem, s nem gyűlöletre". Azt mondják, békeidőben az emberek az utolsó pillanatokig a megszokott módon élik életüket, hiába látják az intő jeleket. Gyanútlanul, mint Oidipusz király, aki azt hitte elkerülheti a sorsot, amit megjósoltak számára. Tudatlanul, mint Pinokkió a hazug világ dzsungelében. Nem törődve a veszéllyel, mint Gruse, a grúz szolgálólány, aki a kormányzó gyermekét menti. Az ötödik Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozóra olyan megrendítő erejű előadásokat hívtunk, amelyek által tisztábban láthatjuk a világot, amelyben élünk, a sorsot, ami ránk vár és segíti döntéseinket a jövőnk alakításában" - zárul a közlemény Kulcsár Edit dramaturg, a fesztivál főszervezőjének szavaival.

Fotó: Nemzeti Színház honlapja

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.