Pesti Srácok

Látássérült alkotók irodalmi alkotásait mutatták be Budapesten

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) Múlt, Jelen, Jövő címmel hirdetett irodalmi pályázatot látássérült alkotók számára. A tíz legjobb alkotást közismert művészek adták elő hétfőn Budapesten.

MTI

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége idén ünnepli alapításának centenáriumát, amelyről számos rendezvénnyel, programmal emlékeznek meg egész évben - mondta el a szervezet székházában tartott hétfői sajtótájékoztatón Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke. Kiemelte: az évfordulóhoz kapcsolódik a Múlt, Jelen, Jövő pályázat is, amelyre 23 látássérült szerző 42 alkotással nevezett az ország különböző részeiről. Ezek közül választotta ki a zsűri azt a tíz legjobb pályaművet, amelyet hétfőn a közönség is megismerhetett.

PestiSracok facebook image

A Karafiáth Orsolya és Ézsiás László költők, valamint a szervezetet támogató Vesper Kft. képviselője alkotta zsűri az első helyet Pintérné Nagy Erzsébet, a második helyet Rácz J. Zoltán, a harmadik helyet pedig Berta Edina alkotásának ítélte. Az előadásban közreműködött mások mellett Straub Dezső, Létay Dóra, Rák Kati, Selmeczi Tibor, Vida Péter és Kerekes József is, a győztes darabokat pedig a Fabulatórium Playback-színház elevenítette meg.

Az elnök hozzáfűzte: a legjobb tíz pályázat pontírással és kétdimenziós nyomtatott formában, valamint hangzó változatban is elérhető lesz. Nagy Sándor elmondta, hogy a centenáriumi évet január 4-én szakmai ünnepség nyitotta, majd március 10-én Kisnémedi Varga Pál látássérült előadóművész és barátai adtak nőnapi operettműsort a székházban.

Április 28-án szabadidős és ismeretterjesztő programok keretében emlékeznek majd meg a vakvezető kutyák világnapjáról az MVGYOSZ Vakvezető Kutyakiképző Központjában Csepelen, május 10-én pedig olyan, látássérültek által űzhető sportokkal lehet megismerkedni, mint a csörgőlabda, a vakpingpong vagy a vaksakk. Május 28-án, a játék világnapjához kapcsolódva Bieber Mária Braille-tanítást gyakorló társasjátékát mutatják be a Ligetben lévő székházban, szeptember 8-án pedig Bodor Tibor-emlékestet tartanak az olvasás világnapja alkalmából.

Szeptemberben mesemondó versenyt rendeznek, októberben adják át a Braille-emlékérmeket és a centenáriumi évre készített elismerő okleveleket, valamint az intézmény elmúlt 100 évét bemutató tárlat is nyílik a székházban. A centenáriumi évet decemberben operettgála zárja Szendi Szilvia, Peller Károly és látássérült előadóművészek közreműködésével. Mindezeken túl a centenáriumi ünnepségsorozatot számos kísérőrendezvény is színesíti, valamint az intézmény hangos- és a Braille-könyvtári állománya is 100-100 új könyvvel bővül majd - hangsúlyozta az elnök.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.