Pesti Srácok

Ma lenne 90 éves Hollywood egykori szívtiprója

James Garner 1928. április 7-én született Normanben, Oklahoma államban. Édesanyja, aki indián felmenőkkel rendelkezik három éves korában hunyt el. Ezt követően apja újranősült, azonban mostohaanyja keményen bánt vele és két fivérével. A helyzet annyira elfajult, hogy női ruhákban kellett járnia, csak hogy az asszony nevetségessé tegye őt.

A nehéz gyerekkor után tizenhat évesen csatlakozott a tengerészgyalogsághoz, azonban hamar ott kellett hagynia a szolgálatot, mivel tengeribetegsében szenvedett. Harcolt a koreai háborúban, kétszer is súlyosan megsérült, de érdemeiért két bíborszívet is kapott. 1954-ben középiskolai barátja meggyőzte, hogy vállaljon el egy kisebb, szöveg nélküli szerepet egy Broadway darabban. Ekkor kezdett el érdeklődni a színészet iránt, majd hamarosan a tévék képernyőin is feltűnt. Reklámfilmek után 1956-ban megkapta első filmszerepét a The Girl He Left Behind című produkcióban. Bár eredetileg James Scott Bumgarner néven látott napvilágot, a stúdió a beleegyezése nélkül Garnerként tüntette őt fel a stáblistán. Ezt követően változtatta meg a nevét.

PestiSracok facebook image

Széleskörű népszerűségre a Maverick című 1957 és 1960 között futó western sorozattal tett szert. Legismertebb filmjei a Steve McQueen nevével fémjelzett A nagy szökés, a Murphy románca, melyért Oscar-díjra jelölték a legjobb férfi főszereplő kategóriában és a Mel Gibson főszereplésével bemutatott Maverick és a Szerelmünk lapjai. Ötven évnyi pályafutása alatt több mint száz filmben láthatta őt a közönség. Csillaggal büszkélkedhet a hollywoodi hírességek sétányán, 1995-ben pedig megkapta a Screen Actor's Guild életműdíját. 2014. július 19-én, 86 évesen hunyt el Los Angeles-i otthonában.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.