Pesti Srácok

Murakami regényét állították színpadra Fehérváron 

Murakami Haruki mágikus történetét, a Kafka a tengerparton című regény színpadi adaptációját mutatták be a Vörösmarty Színházban - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

MTI

A 25 nyelvre lefordított regényből Amerikában mutattak be nagysikerű színpadi adaptációt, ennek az európai bemutatóját láthatta a közönség a Vörösmarty Színházban Szikora János rendezésében. A műsorban Szikora János rendező, a teátrum igazgatója elmondta: a közönség feszült figyelemmel és nagy tapssal jutalmazta a több mint negyven jelenetből álló történetet, amelynek legfőbb üzenete, hogy "nézz másként a világra". Szikora János beszélt arról is, hogy a rendezés során a színházból filmet csinált: vannak benne snittek, időben és térben ugrások. A filmes dramaturgiának köszönhetően, "ha úgy tetszik, egy színházi film készült". Ezzel az volt a célja, hogy a "történet zűrzavarából" mutasson egy "követhető fonalat" a nézőknek. A darabban a tizenöt éves Kafka Tamura elszökik tokiói otthonukból, hogy elmeneküljön apja szörnyű oidipuszi átka elől.

PestiSracok facebook image

A darab arról szól, hogy a gondolat labirintusába belebonyolódó fiatalember képes-e, illetve, hogyan képes megszabadulni az átoktól. A másik történetben a gyengeelméjű Nakata úr jelenik meg, aki egy gyerekkori trauma miatt nem tud írni-olvasni, de beszél a macskák nyelvén és képes fordítani az emberi sorson. A műben Kafka és Nakata története összefonódik - ismertette a rendező. Szikora János elmondta: a darabban a társulat színe-java szerepel, a többiek között Nagy Pétert, Gáspár Sándort, Tóth Ildikót, Andrássy Mátét, Varga Gabriellát, Derzsi Jánost, Lábodi Ádámot, Hirtling Istvánt láthatja a közönség a színpadon. Az előadásban Szemző Tibor zenei alkotásaiból hangzanak el részletek. A díszletet Szikora János, a jelmezeket Benedek Mari tervezte. A világhírű regény színpadi változatát Perczel Enikő és Keszthelyi Kinga fordításában láthatja a közönség. A darabot májusban 5-én, 6-án, 10-én, 29-én és 31-én játsszák a székesfehérvári színházban.

Kép: színház.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.