Pesti Srácok

Stockholmban is Avicii-számot harangoztak egy templomban

A múlt héten 28 évesen elhunyt svéd sztár DJ, zenei producer egyik legnépszerűbb számát játszották kedden a Stockholm központjában álló templom harangjai Avicii emlékére.

MTI

A Tim Bergling néven született Avicii Stockholmban nőtt fel. Emlékére már Hollandiában is templomi harangokkal szólaltatták meg legismertebb számait. A svéd fővárosban Wake Me Up! című számát harangozták. Az Oscar-templom (Oscarskyrkan) honlapján bejelentette, hogy péntekig minden délben elharangozzák a dalt. Aviciit Omán fővárosában, Maszkatban találták holtan múlt pénteken. A svéd DJ nyaralni volt Ománban. A hétvégén több ezer rajongó gyűlt össze Stockholm központjában, hogy lerója tiszteletét a zenész előtt, akinek a Wake Me Up! mellett olyan slágerek kötődnek a nevéhez, mint a Levels, a Sunshine, a The Days vagy a You Make Me.

PestiSracok facebook image

Avicii a svéd elektronikus zenei szcéna legtehetségesebb képviselője volt, elnyerte a Billboard és az MTV Europe több díját és Grammy-díjra is jelölték. Korábban akut hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedett, amelyet részben a túlzott alkoholfogyasztás okozott. 2014-ben eltávolították az epehólyagját és a vakbelét. Két éve abbahagyta a turnézást, de stúdióban továbbra is készített zenét. Halálának okát nem hozták nyilvánosságra. Stefan Löfven svéd kormányfő országa "egyik legnagyobb modern kori zenei csodájának" nevezte Aviciit Instagram-üzenetében.

Kép: Billboard

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.