Pesti Srácok

Világválogatott - Bosszúállók: Végtelen háború

A Bosszúállók: Végtelen háború leginkább egy pankrátor csarnokban elképzelt Wagner-opera, de a librettót nem a Rózsavölgyi adta ki, hanem a Marvel. A képregény-szindikátus eddigi legnagyobb vállalkozásában a szálak lassan összeérnek, miközben megismerjük Thanost és a hobbiját, a kőgyűjtést. Persze a Michelin-babára emlékeztető lila főgonoszt nem az ásványtan vonzza, hanem a hatalom fétise.

PZL – 061.hu

A Bosszúállók világválogatott kezdő csapata elképzelhetetlen Tony Stark, azaz Vasember (Robert Downey Jr.) nélkül, és ahogy a rendezők (Joe Russo és Anthony Russo) pályára küldték a szereplőiket (Fekete Özvegy - Scarlett Johansson, Star-Lord-Chris Pratt, Skarlát Boszorkány - Elizabeth Olsen, stb.) azonnal látszott, hogy kik az igazán erős karakterek. Nos, főleg azok, akik jó dumákat nyomnak, például a Thort alakító Chris Hemsworth, akinek kalapácsa különösen fontos feladatot kap majd. Mivel mindenki szupererővel bír, leginkább a jó vakerral lehet kitűnni, amiben persze verhetetlen az egyre inkább George Michaelre emlékeztető Robert Downey Jr.

PestiSracok facebook image

Mert alapvetően csak a szereplők egymást zrikáló jó dumái mentik meg ezt a trash fantasyt. A „repülő fánkon” közlekedő Thanos össze akarja gyűjteni a világ alkotó energiáit tömörítő hat kristálykövet, hogy a vaskesztyűjébe helyezze azokat, hogy akár egy csettintéssel is el tudja pusztítani a Földet. Köztük van a tér-kő is, de senki ne gondoljon a mediterrán házak garázsai előtt lerakott viacolorra, itt bizony a tér-kővel a világot lehet a sarkaiból kifordítani. A film egy szőnyegbombázás, minden olyan giga, mega és univerzális, hogy ha éppenséggel akkora szörnyek integettek volna, amelyeknek a szemgödre mélyebb, mint az Atlanti-óceán, nos, az sem izgatta volna a nézőket.

A leginkább a progmetál coverek világát idéző fantasy - és sci-fi látomások remekül fel vannak téve, ez kétségtelen, de maga a történet annyira banális, hogy egy hatodik osztályos gyerek is összerakja a napköziben. Thanos a varázskövekre vadászik, amelyekkel a Föld felét szeretné kipusztítani. Nem az egészet, csak a felét, mert humánus ő, csak éppen a vállaira vette a túlnépesedés problémáját. A Föld megmentéséért főállásban dolgozó Bosszúállók viszont a világbéke elkötelezett aktivistái, nekik is van szupererejük, amikkel megpróbálják jobb belátásra bírni Thanost.

A film jó ritmusban adagolja a nagy érzelmeket, a gegeket és a giga akciókat, de túlságosan is szentimentális. Még a fő ellenség, Thanos is csak egy érzelgős kisfiú, aki durcás, mert a kisöccse beásta a dömperét a homokba, és valójában csak jót akar: egyensúlyt teremteni a világban. Lehetne éppen az ENSZ főtitkára is, de ő az emberiség felét, és csakis a felét el szeretné pusztítani, hogy legyen hely a többieknek. Ezt akarja megakadályozni többek között a kölyök Pókember is, akit ezúttal a Vasember felvesz a kezdő csapatba, ami nem is csoda, még a Rippel-fívérek is megirigyelnék azt, ahogy a felrobbanó űrhajók és az izzó űrszemét között szaltózik. És itt egyszer csak véget ér a film.

Bosszúállók: Végtelen háború
amerikai fantáziafilm
rendezték: Joe Russoés Anthony Russo
Szereplők: Scarlett Johansson, Benedict Cumberbatch, Chris Pratt, Elizabeth Olsen, Chris Hemsworth, Chris Evans, Robert Downey Jr., Paul Bettany, Tom Holland
Bemutató dátuma: 2018. április 26.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?