Pesti Srácok

Zárolták Johnny Hallyday vagyonát az örökösödési vita miatt

Egy francia bíróság zárolta pénteken Johnny Hallyday 100 millió euróra becsült vagyonát, mert a tavaly elhunyt rocksztár özvegye és korábbi kapcsolataiból származó gyermekeI pereskednek az örökségen.

MTI

A francia rock szupersztárja 74 évesen, a tüdőrákkal folytatott hosszú küzdelem után halt meg 2017 decemberében. Végrendelete nem nyilvános, az örökösödési perben eljáró ügyvédek szerint azonban úgy tűnik, hogy az énekes minden vagyonát negyedik feleségére, a 42 éves Laeticiára hagyta, aki 21 éves volt összeházasodásuk idején. A vagyon, benne a szerzői jogokból származó bevételek befagyasztását a rocksztár színésznő lánya, a 34 éves Laura Smet és énekes fia, az 51 éves David Hallyday kérte. Johnny Hallyday vagyonát illetően nagyon eltérő becsléseket közöl a francia média, egyesek szerint a tényleges örökség jóval kevesebb is lehet 100 millió eurónál az adósságok miatt. A bíróság elutasította a leszármazottak azon kérését, hogy kapjanak beleszólást a rocksztárnak a halála előtt felvett és az idei év folyamán megjelenő, várhatóan hatalmas bevételt hozó utolsó albumával kapcsolatban. A gyászszertartáson százezrek búcsúztatták az énekest, aki több mint 100 millió lemezt adott el csaknem hat évtizedes pályafutása alatt.

PestiSracok facebook image

Kép: cnn

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.