Pesti Srácok

"A kínzás nem kultúra"- tüntetés a bikaviadalok betiltásáért

A bikaviadalok betiltásáért tüntettek állatvédők Madridban vasárnap. A sajtójelentések több ezer fős tömegről szóltak, míg a szervezők 40 ezer résztvevőről beszéltek, akik utcára vonultak "A bikaviadal erőszak" jelszavával.

MTI

"A kínzás nem kultúra", "Elég az állatkínzásból!" - állt egyebek mellett a transzparenseken, amelyeket a magasba tartva a tüntető tömeg mintegy másfél kilométert vonult a belvárosban. A 17 spanyol és nemzetközi állatvédő szervezet támogatásával és védnöksége mellett rendezett akció kezdetén, a város főterének számító Puerta del Solon, több száz aktivista látványos performanszot mutatott be; az arénában használatos lándzsákat törtek ketté felszálló piros porfelhőben, amely a bikák kiontott vérét jelképezte.

PestiSracok facebook image

Laura Gonzalo, a kezdeményezés szóvivője arról beszélt, hogy évente mintegy 20 ezer állat válik áldozatává a bikaviadaloknak akár az arénában rendezik azt, akár falusi piactereken. "A társadalom változást akar" - hangsúlyozta, követelve a politikusoktól, hogy "legyenek bátrak" és hozzanak döntéseket a bikaviadalok ellen. A tiltakozó felvonulás végén a szervezők kiáltványt olvastak fel, amelyben követelték, hogy a viadalok ne kapjanak semmiféle állami támogatást és töröljék azt a nemzeti kulturális örökségek listájáról is.

Spanyolországban rendszeresek az állatvédelmi tüntetések a bikaviadalok ellen és régóta feszült vita zajlik az esemény megítéléséről. Míg ellenzői kegyetlen kínzásként tekintenek rá, addig támogatói szerint a bikaviadalok az ország hagyományai, szimbólumai közé tartoznak. Ugyanez a kettősség mutatkozik meg abban is, hogy az ország több területén vezettek be korlátozó vagy tiltó rendelkezéseket.

A Baleár-szigeteken például tavaly fogadták el azt a jogszabályt, amely szerint tilos megsebesíteni vagy megölni az állatokat a bikaviadalokon. Teljes egészében tiltott a bikaviadal a Kanári-szigeteken 1991 óta és Katalóniában 2010 óta. Utóbbi döntését azonban tavaly előtt megsemmisítette a spanyol alkotmánybíróság, mondván: a helyi parlament túllépett hatáskörén amikor elfogadta a tiltó rendelkezést. Spanyolországban évente csaknem kétezer bikaviadalt tartanak több millió néző érdeklődése mellett. Az ágazat mintegy 200 ezer embernek ad munkát és a spanyol gazdaságra gyakorolt hatása több milliárd euró.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.