Pesti Srácok

A második világháború befejeződésére emlékszik az Élet menete vasárnap

A második világháború európai befejeződésére is emlékeznek az idei Élet menetén vasárnap Budapesten - közölték a szervezők a programot beharangozó szerdai sajtótájékoztatón.

MTI

Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: az emlékséta résztvevői vasárnap 16 órakor a Március 15. térről, az Élet menete szobortól indulnak, és az Erzsébet hídon keresztül vonulnak a Friedrich Born rakpartra. A svájci diplomata 1944 májusától 1945 májusáig kórházak, gyermekotthonok, árvaházak és népkonyhák felépítésével, valamint menlevelek kiállításával támogatta a zsidó lakosságot Magyarországon. Ezzel csaknem 15 ezer zsidó ember életét mentette meg a deportálástól.

PestiSracok facebook image

A vasárnapi rendezvényen színpadra lép mások mellett Székhelyi József színész, Rost Andrea operaénekes, Pajor Tamás és Oláh Gergő énekes, továbbá egy olyan család is, amelynek második világháborús megmentett és megmentő tagja is van. Az idei rendezvényt több gyermekprogrammal is kiegészítették a szervezők. Példaként említette Gordon Gábor a "cseréld a vízipisztolyodat egy süteményre" programot, melynek keretében a gyermekek vízipisztolyuk leadásával süteményt kaphatnak.

Székhelyi József, az Élet Menete Alapítvány alapítója arról beszélt: gyermekkorában sokszor hallotta a soá és a holokauszt kifejezéseket, s amikor már megértette a jelentésüket, kötelességének érezte, hogy részt vegyen a mozgalomban.

A megemlékezés díszvendége Majgull Axelsson svéd írónő és Aharon Tamir, az Élet menete nemzetközi főigazgatója lesznek.

A sajtótájékoztatón Majgull Axelsson Magyarországon most megjelent Nem vagyok Miriam című könyvét is bemutatták. Az írónő hangsúlyozta: meg kell találni a módját, hogy a fiatalokat megszólító könyvek szülessenek.

Szabó Tibor Benjámin, az Athenaeum Kiadó igazgatója elmondta, azért karolták fel a svéd írónő könyvét, mert úgy vélik: a holokauszt üzenete a túlélők szemében tükröződik. Ez a történet megérteti az olvasóval a szabadsághiány maximumát, amikor az embertől az identitását veszik el - mondta.

Az Élet menetét idén tizenhatodszor tartják meg, hogy a résztvevők felekezeti és politikai hovatartozásra tekintet nélkül együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatai előtt, és hitet tegyenek a társadalmi szolidaritás és a demokratikus politikai kultúra mellett.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.