Pesti Srácok

Elhunyt Sas István filmrendező

Életének 72. évében elhunyt Sas István film- és reklámfilmrendező, reklámpszichológus, a Magyar Televízió (MTV) korábbi munkatársa, az utóbbi évtizedek számtalan emlékezetes reklámjának alkotója. Sas István halálhírét a Budapesti Gazdasági Egyetem marketing tanszékének vezetője, Harsányi Dávid is megerősítette hétfőn a Kreatív Online szakmai honlapnak.

MTI

Sas István 1946. augusztus 16-án született Budapesten; 1970-ben az ELTE pszichológia szakán szerzett diplomát. A Magyar Televíziónál már 1965-től kameramanként dolgozott, majd a Mafilm dramaturgja volt. Néhány önálló reklámfilm után rendezővé nevezték ki, ezt követően több mint kétezer reklámfilmet jegyzett íróként és rendezőként, többek között a Disznósajt, a Pécsi kesztyű, a Hurka Gyurka, a Skála Kópé, a Cascót akarok, a Libero, a Beautiful Budapest, a Magyar rapszódia, a Kastélyok, az Egy ország ízei vagy a Miskolc felett a nap reklámokat Sas István 1999-2001-ben a Magyar Televízió szórakoztató-közéleti igazgatója, 2004 és 2006 között az MTV Új Média Kft. ügyvezető igazgatója volt.

PestiSracok facebook image

Sok éven át a magyar reklámfilmversenyek nyertese volt, a cannes-i reklámfilmfesztiválokon egy Ezüst és nyolc Bronz Oroszlán-díjat kapott. Reklám és pszichológia címmel 2005-ben, Az ötletes reklám címmel 2007-ben jelent meg könyve; bővebb publikációs listája saját honlapján (http://www.sasistvan.hu) olvasható.

A legnevesebb magyar reklámfilmrendezők egyikeként számon tartott Sas Istvánt 1984-ben Balázs Béla-díjjal, 1988-ban érdemes művész címmel tüntették ki, 2007-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.