Pesti Srácok

Félmillió forint adományt söröztek össze egy év alatt a magyarok

A SHARE sörmárka ismét bizonyított, a bevétel száz százalékát jótékony célra fordító kézműves sör gyártói félmillió forintot osztották szét a támogatott szervezetek között. A Quimby énekese, Kiss Tibi egy dalt is írt a legújabb adományhoz, mely a kétszeres összeg az eddig megszokottakhoz képest

061.hu

A SHARE sörmárkát három fiatal magyar vállalkozó alapította, egy évvel ezelőtt. A jótékony sör lényege, hogy az eladásból származó profit 100%-át közösségért dolgozó szervezeteknek adományozzák, így támogatva munkájukat. A támogatandó szervezeteket a SHARE nagykövetei választják ki, így – a teljesség igénye nélkül – Kovács Kokó István olimpiai bajnok bokszoló jóvoltából a Gyermekszív Alapítvány, vagy Kovács Patrícia színésznő döntése nyomán a KÁVA Kulturális Műhely kapott 100-100 ezer forintnyi adományt.

PestiSracok facebook image

Mivel a SHARE kiemelt támogatandó területként tekint az alkoholizmus és az addikció elleni küzdelemre, ezért ide a megszokott adomány kétszeresét szánják. A terület nagykövetét, a Quimby énekesét, Kiss Tibit kérték fel, hogy válassza ki a soron következő egyesületet, ő pedig a Megálló Alapítvány mellett döntött. A Megálló Csoport Alapítvány egész napos gondozást és fejlesztést nyújt az életvezetési zavarokkal és függőségekkel küszködő fiataloknak. Kiss Tibi a 200.000 forint mellé egy rövid dalt is írt az eseményhez, köszönetképpen.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.