Pesti Srácok

Filmesek követelik az ukrán rendező szabadon engedését

Felhívásban követelte pénteken az Európai Filmakadémia a nemzetközi tiltakozás ellenére Oroszországban politikai perben 20 év szigorított fegyházbüntetésre ítélt, négy éve orosz börtönökben raboskodó ukrán filmrendező, Oleg Szencov szabadon bocsátását - jelentette az UNIAN ukrán hírügynökség.

MTI

Szencov ügyvédje múlt szerdán közölte, hogy védence éhségsztrájkot kezdett. Elmondta, hogy amikor felkereste őt a börtönében, egy kézzel írt papírt adott át neki, amelyen Szencov azt írta: addig folytatja az éhségsztrájkot, amíg szabadon nem engedik az Oroszországban fogva tartott ukrán politikai elítélteket, 64 embert. Szencov név szerint nem nevezett meg senkit, és saját magának nem kért szabadságot. Leszögezte, hogy kész a végsőkig elmenni: vagy meghal, vagy az orosz hatóságok nekilátnak követelése teljesítéséhez.

PestiSracok facebook image

Az UNIAN híradása szerint az Oroszországban bebörtönzött ukrán rendező szabadon bocsátását követelő dokumentumot az Európai Filmakadémia 1750 tagja írta alá. Az aláírók között van az akadémia két társelnöke, Agnieszka Holland és Wim Wenders, valamint Ken Loach brit és Bertrand Tavernier francia filmrendező.

Oleg Szencovot és társát, Olekszandr Kolcsenkót 2014 májusában fogták el az orosz titkosszolgálatok az Ukrajnától önkényesen Oroszországhoz csatolt Krím félsziget fővárosában, Szimferopolban, azóta tartják őket fogságban. 2015 augusztusában Szencovot húsz, Kolcsenkót tíz év szigorított börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a dél-oroszországi Rosztov-na-Donu városának katonai bírósága állítólagos terrorszervezet létrehozásának vádjával. Európa több országa és az Egyesült Államok politikailag motiváltnak és "a cinizmus felső fokának" minősítette az ítéletet. Az Európai Filmakadémia már akkor is tiltakozott: nyílt levélben kérte Vlagyimir Putyin orosz elnöktől Szencov azonnali szabadon bocsátását. A levelet többek mellett Tarr Béla magyar filmrendező is aláírta.

A Krím orosz annektálásával civil aktivistaként szembeszegülő rendezőt többször szállították át egyik orosz börtönből a másikba, jelenleg az északnyugat-szibériai Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben lévő Labitnangi városában raboskodik.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.