Pesti Srácok

Jövő ősztől láthatjuk Kocsis Ágnes új filmjét

Májusban befejeződött Kocsis Ágnes legújabb, Éden című filmjének forgatása, most elkezdődnek az utómunkák, a filmet várhatóan jövő ősszel láthatja majd a közönség.

MTI

"Szuper stábunk volt, mindenki nagyon profi volt, és a hangulat is nagyon jó volt" - vallott a forgatásról az MTI-nek a Friss levegő és a Pál Adrienn című filmeket is jegyző Kocsis Ágnes. A forgatókönyvíró-rendező felidézte, hogy az Édent januárban kezdték el forgatni Lana Baric horvát színésznő, Daan Stuyven belga rockzenész és Bocskor Salló Lóránt főszereplésével. A magyar-román koprodukcióban, belga részvétellel készülő alkotás egy különös szerelmi történet, amelynek főszereplője egy harmincas évei végén járó nő, aki különleges kórral küzd: gyakorlatilag mindenre allergiás, ami a modern világgal együtt jár, ezért teljes elszigeteltségben él.

PestiSracok facebook image

A rendező elmondta, hogy a történetben leginkább a nő izolációja érdekelte, az, hogy mit hoz ki egy ilyen helyzet, betegség valakiből, valamint hogyan tud ebből az elszigetelt világból kapcsolatot kialakítani. A történet elsősorban a két főszereplő kapcsolatáról szól. "Ez az elszigeteltség és magány egyfajta metaforája annak, hogy merre tart vagy tarthat a világ, ha nem figyelünk oda" - fűzte hozzá, hiszen úgy véli, a körülöttünk lévő, felgyorsult modern világban a technikai eszközök fejlődésének nagyon sok pozitív hozadéka van, de érdemes elgondolkodni azon, hogy ezeknek az egyénre és a természetre milyen hatással vannak, és hogy a természet rombolása hogyan hat vissza ránk.

Kocsis Ágnes elmondta, hogy a férfi főszereplővel, aki még soha nem játszott korábban filmben, rengeteget próbáltak. Brüsszelben a zenésszel egy külön coach is foglalkozott, majd Budapesten folytatták a munkát a rendezővel, s csak ezt követően majd kezdődtek a közös próbák a horvát színésznővel. "Daan bár nem színész, a hangja nagyon képzett és a beszédhangja is nagyon jó volt, ezért sajnálom, hogy szinkronizálnunk kell őt. A két főszereplő pedig kifejezetten olyan karakterek, akiket kerestem és nagyon jól is passzoltak egymáshoz. Találtunk ugyan a szerephez illő magyar színészeket is, de igazán összeillő pár nem volt. Amikor bejöttek a koproducerek, kérték, hogy legyen külföldi szereplő, így döntöttünk végül mellettük" - fejtette ki. Kocsis Ágnes elmondta azt is, hogy most kezdődik az utómunka, többek közt a vágás, a vizuális effektek hozzáadása, a hangutómunka, s ez majdnem egy évig tart. A rendező azt is elárulta, hogy tervei szerint a következő filmje Szécsi Pál életét dolgozza majd fel.

Az Éden a tervek szerint 2019 második felében kerül a magyar mozikba a Mythberg Films gyártásában, a Mozinet forgalmazásban. A film forgatását a filmalap 440 millió forinttal támogatta. Kocsis Ágnes az ELTE Bölcsészettudományi karán lengyel, esztétika és filmelmélet szakon végzett és két szemesztert töltött a krakkói Jagiello Egyetem filmfakultásán, 2003-ban pedig egy évet a római Scuola Nazionale del Cinema ösztöndíjas hallgatója volt filmrendezés és forgatókönyvíró szakon. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2005-ben szerzett diplomát.

Első nagyjátékfilmjét, a Friss levegőt az 59. cannes-i filmfesztiválon, a Kritikusok Hete szekcióban mutatták be, majd az Európai Filmakadémia Discovery Award kategóriában jelölte a legjobb 4 film közé. A Friss levegő több mint 80 nemzetközi filmfesztiválon vett részt és 14 díjat nyert. A vírust című rövidfilmje ugyanabban az évben 3. díjat nyert a cannes-i filmfesztivál Cinefondation szekciójában. Pál Adrienn című második nagyjátékfilmje megkapta a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége, a FIPRESCI díját a 63. cannes-i filmfesztiválon, az Un Certain Regard szekcióban, majd 20 díjat nyert különböző nemzetközi filmfesztiválokon. A rendezőt 2011-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.