Pesti Srácok

Megjelent Ákos önéletrajza, sok fotóval

Exkluzív kivitelű fotóalbumban jelennek meg Ákos visszaemlékező írásai: május közepétől kapható az önéletrajzi könyv, amelyet Debrecenben és a Vörösmarty téri Ünnepi Könyvhéten dedikálni is fog.

061.hu

Kovács Ákos 1968-ban született Budapesten. Kossuth-díjas énekes, zenész, dalszerző, szövegíró, zeneszerző, költő. Négy gyermek apja. Arany- és platinalemezek, teltházas aréna- és fesztiválkoncertek, színészi munkák, alkalmazott zenék, verseskötetek, saját rendezésű klipek és megannyi más műfaj után Ákos első önéletrajzi jellegű munkáját tarthatja kezében az olvasó. Ötven nappal az ötvenedik születésnapja előtt emlékező bejegyzéssorozatot indított a közösségi oldalán: a Visszaszámlálás című album ezeket az írásokat fogja össze, kibővített szöveggel és gazdag képanyaggal.

PestiSracok facebook image

„A kötet részben a színpadi történések krónikája, de fontos szerephez jutnak benne a családi események is. Számos sztori és rengeteg fotó most először, ebben a könyvben kerül a közönség elé. Több hónapos megfeszített munka eredménye ez a gyönyörű kivitelű kiadvány: a nyomdai munkák éppen az Ákos50 turné első előadásaival egyidőben kezdődtek meg” – nyilatkozta Ákos a Visszaszámlálás kapcsán. A kötet exkluzív fotókkal és szellemesen megírt visszaemlékezésekkel járja végig Ákos útját a gyerekkortól az iskolákon és a katonaságon át a színpadi sikerekig. A Visszaszámlálás a családi élet és a szakmai történések átfogó, szubjektív krónikája 140 oldalon, nagyalakú, keménytáblás kötésben, elegáns kiállításban.

A kötet 2018. május közepétől kapható a nagyobb könyvesboltokban. Az exkluzív albumot két helyen is dedikálja Ákos: május 29-én, kedden 16 órai kezdettel a debreceni Víztoronyban, valamint június 9-én, szombaton 15 órától a Vörösmarty téri Ünnepi Könyvhéten, a Libri pavilonjában. „Hosszú idő telt el a legutóbbi dedikálás óta, de egy-két maratoni menet emléke még így is elég élénken él bennem: nem egyszer tartottak 10-12 órán keresztül ezek az események. Idén a Visszaszámlálás-könyv apropóján találkozom a közönséggel ebben a formában” – fejtette ki a Kossuth-díjas művész. A jubileumi Ákos50 koncertsorozat még zajlik: telt házas arénák, gyönyörű színházak és patinás koncerttermek egyarán otthont adtak az összefoglaló jellegű előadásnak. Az utolsó három Ákos50-koncert az Erkel Színházban kerül megrendezésre 2018. május 25-én, 26-án és 27-én.

A nyár folyamán fesztiválturnéra indul Ákos és a megújult zenekar: számos más helyszín mellett a soproni VOLTon, a FEZENen, a SZINen és a zamárdi STRAND Fesztiválon is hallható lesz a dörgedelmes rockműsor. Az évet a hagyományokhoz híven a Papp László Budapest Arénában zárja Ákos 2018. december 15-én. A jegyértékesítés már elindult az évzáró koncerteseményre.

Képek: Ákos archív

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.