Pesti Srácok

Rekordbevételt hozhat a Rockefeller-gyűjtemény árverése

Fél évvel azután, hogy Leonardo da Vinci Salvator Mundiját rekordáron árverezték el, ismét hatalmas bevételre számíthatnak a New York-i aukciósházak: Peggy és David Rockefeller gyűjteményének kedden kezdődő árverése a Christie's várakozásai szerint akár 600 millió dolláros (158,4 milliárd forintos) bevételt is hozhat.

MTI

A hagyatéki árverések eddigi rekordját Yves Saint Laurent gyűjteménye tartja: 2009-ben összesen 484 millió dollárért kelt el. A Salvator Mundi című 500 éves olajfestmény november közepén 450,3 millió dollárért talált vevőre New Yorkban. A Rockefeller-árverés során három nap alatt hat aukciót tartanak, ahol több mint 1600 tárgyra lehet licitálni, köztük Pablo Picasso Fillette a la corbeille fleurie (Lány virágkosárral) című képére, amelynek árát a Christie's 100 millió dollárra (26 milliárd forintra) becsüli.

PestiSracok facebook image

A legendás olajmágnás unokája, a 2017-ben 101 éves korában elhunyt John Rockefeller végakarata szerint a bevétellel különböző jótékonysági szervezeteket támogatnak. A tavaszi aukciók szezonjának második hetében a Sotheby's aukciósházra figyel a művészeti világ. Május 14-én Amedeo Modigliani 1917-es Nu couché (Fekvő akt) című művét kínálják eladásra. Az olasz festő és szobrász legnagyobb alkotásának értékét 150 millió dollárra becsülik. Ez az eddigi legnagyobb, egyetlen műre vonatkozó becsült ár.

2015 novemberében a Nu couché-sorozat egy kisebb művét árverezték el New Yorkban 170,4 millió dollárért. Ez az alkotás az aukción legdrágábban elkelt művek sorában a harmadik helyen van a Salvator Mundi és Picasso Les Femmes d'Alger (Az algíri nők) című sorozatának utolsó darabja, az úgynevezett O változat után.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.