Pesti Srácok

Tavaly ismét a Louvre lett a világ leglátogatottabb múzeuma

Tavaly ismét a Louvre lett a leglátogatottabb múzeum a világon, százezer látogatóval többen keresték fel, mint a statisztika szerint a második helyen végzett pekingi Kínai Nemzeti Múzeumot.

MTI

A múzeumok látogatói adatait 12. alkalommal tette közzé a Themed Entertainment Asssociation (TEA) szolgáltató cég és az AECOM - írja a CNN. A világ toplistás múzeumainak összesen 108 millió látogatója volt 2017-ben. A jelentés szerint a húsz leglátogatottabb múzeum közönsége globálisan alig egy hajszálnyival, 0,2 százalékkal nőtt tavaly a 2016-os adatokhoz képest. A regionális múzeumok azonban jobban teljesítettek, azokban 5 százalékkal nőtt a vendégek száma elsősorban az ázsiai térségben tapasztalt felpezsdülésnek köszönhetően. A Louvre 2016-ban ugyan elveszítette vezető státuszát az éves listán, ám 2017-ben 8,2 millió látogatóval ismét visszatért a lista élére. Az adatok szerint tavaly 10 százalékkal nőtt a látogatók száma a párizsi múzeumban, a szakértők úgy vélik, ebben nagy szerepe volt a Vermeer és a zsánerfestészet mesterei című kiállításnak is.

PestiSracok facebook image

A Kínai Nemzeti Múzeumnak, amely két éve átvette a vezetést a Louvre-tól, tavaly 8,1 millió látogatója volt. A harmadik helyet fej-fej mellett a washingtoni Nemzeti Légi és Űrkutatási Múzeum, valamint a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum foglalta el 7-7 millió látogatóval. A húsz legnagyobb közönségű múzeum között hét található Kínában. Egy év alatt 11 százalékos látogatószám-növekedéssel az ázsiai múzeumok mutatták a leggyorsabb növekedést 2017-ben. A top tízben az említetteken kívül sorrendben a Vatikáni Múzeum, a Sanghaji Tudományos és Technológiai Múzeum, a washingtoni Nemzeti Természettudományi Múzeum, a londoni British Múzeum, valamint a Tate Modern és a washingtoni Nemzeti Művészeti Galéria szerepel még.

Kép: Getyourguide

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.