Pesti Srácok

Történelmi séták, mozisátor és gyerekkibuc is lesz az idei Judafesten

Történelmi séták, mozisátor, gyerekkibuc és civil utca is várja a látogatókat idén június 7. és 10. között, a fővárosi Judafest programjai között. Szabadtéri filmvetítéssel indul a fesztivál június 7-én, majd másnap a Hősök zsinagógájában és a Dohány utcai zsinagógában tartanak mindenki számára nyitott istentiszteletet.

MTI

Szombaton az erzsébetvárosi zsidónegyed csodáit felderítő vezetett sétákon vehetnek részt az érdeklődők, majd június 10-én vasárnap, a Judafest hagyományai szerint, egy napra benépesül a Kazinczy utca: két színpadon egész nap ingyenes programok és vásár várja a látogatókat.

PestiSracok facebook image

Itt egyebek mellett lesz zenei és gasztrószínpad, a piacon zsidó gasztronómiai termékeket, judaizmussal kapcsolatos műtárgyakat lehet vásárolni, de lesz adomány- és könyvvásár is. Készülnek chillout-sarokkal és gyerekkibuccal, a mozisátorban a magyar-zsidó filmművészet alkotásaiból válogatnak, a civil utcában pedig különböző zsidó szervezetek mutatkoznak be. Idén a fesztivál díszvendége a magyar ajkú zsidóság lesz, így képviselteti magát a helyszínen többek között Debrecen, Pécs, Szeged, Kecskemét, Pápa, Kőszeg, Szombathely, Sopron, a határon túlról Komárom, Szabadka és Tel Aviv is. A Judafest szervezői a vallási sokszínűséget, a demokráciát és az egymásrafigyelést támogatják a rendezvénnyel.

A program megrendezését az American Jewish Joint Distribution Committee által alapított Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány támogatta.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.