Túsztörténet, 1976 - A 7 vérfagyasztó nap című filmről

Már egy laza turbulencia is lehet halálközeli élmény, de akkor minek nevezzük a gépeltérítést, vagy az eltérített gép túszainak kiszabadítását? Ezekre a kérdésekre nem kapunk választ a 7 vérfagyasztó nap című filmből, cserébe viszont kapunk más válaszokat, akkor is, ha kérdéseket nem tettünk fel. Ha kérdeztünk volna, akkor már inkább ezt: kit érdekel 2018-ban egy 42 évvel ezelőtti gépeltérítés? Oké, bármiből lehet filmet készíteni, és José Padilha mozijában éppenséggel benne volt az, hogy összerakjanak egy izgalmas filmet, de az ember gyorsan elveszíti az érdeklődését, amikor rájön, hogy a 7 vérfagyasztó nap olyan, mintha Ipper Pál 1976-os publijának megfilmesítése lenne.

PZL – 061.hu

Ha nem találjuk meg a dokumentumokon kívül az emberi drámát, akkor a dolog becsatolt iratok, fotók háttéranyagának gyűjteménye lesz. A 7 vérfagyasztó nap lenarrál egy gépeltérítést majd egy túszszabadító akciót. A történet tényleges főszereplői nyugatnémet szélsőbalos terroristák, Wilfrie Böse (Daniel Brühl) és Brigitte Kuhlmann (Rosamund Pike), akik palesztin testvéreikkel 1976 júniusában eltérítettek egy repülőgépet. A két német a palesztinokat támogatja, de mivel a világpolitika akkor is olyan bonyolult volt, mint napjainkban, pont őket fogják lenácizni, akik megvetik az NSZK hivataliban pöffeszkedő egykori SS-tiszteket, és ők tartják fasisztának Izrael vezetését is.

De valójában a filmnek nincsenek tényleges főszereplői, nincs fókusza, olyan, mint egy 1976-os híradós blokk dramatizálása. Szóval, nem válik filmmé, mert nem jelöli ki azokat, akikkel azonosulni lehetne, nincsenek egyértelműen gonosz figurák sem, mert a terroristákat is felfoghatjuk úgy, hogy az érzelmeik, ideológiáik foglyai, és ebben a sztoriban nem voltak különösebben kegyetlenek, "csak" alapvetően fenyegetőztek, szóval akkor miről is van szó? Az ugandai Entebbe repülőtéren az izraeli kommandósok kiszabadítanak száz túszt, ami részint a szerencsének, a vakmerőségnek és a jól kigondolt és kivitelezett akciónak volt köszönhető. De hogy miért kellett mind a hét napot dokumentarista alapossággal lekövetnie a filmnek? Ez rejtély.

Ha nem maszatol annyit a rendező, ha a lényegre koncentrál, ha nem rakja bele a művészkedő táncos jeleneteket, akkor a film megúszhatta volna a modorosság vádját, arról nem beszélve, hogy pörgősebb lett volna az egész. Szóval, ha átvágták volna a szoció-költészetnek sem utolsó mozit, akkor meg tudták volna menteni? A válasz egyértelmű: nem. Maga az akció, amire felfut a film, kb. négy perc, abból nehéz 120 perces filmet csinálni. És ami a legkülönösebb: a rendező nem foglal állást. Bemutatja a palesztinok szenvedéseit, megmutat egy holokausztot túlélő idős hölgyet is a túszok között, felmutat egy francia apácát, aki feláldozta volna magát valamelyik túszért, és még a két német terrorista is inkább emberinek, áldozatnak sejlik fel, hiszen a palesztinok végül becsapták őket. Amikor eljön az érzelmek ideje és a terrorista lány egy olyan telefonba beszél, amelyik nem is működik, nos, az majdnem olyan műmájer, mint a filmhez nem kapcsolódó táncos jelenetek. A valódi túszok a nézők lettek, akik szintén kiszabadulnak a fogságból, úgy két óra után.

7 vérfagyasztó nap
amerikai film
szereplők: Rosamund Pike, Daniel Brühl, Eddie Marsan
rendezte: José Padilha
bemutató: 2018. május 10.